Már teára sem futja az ajkai kórházban

egészségügyi biztosítások, VIP-kórház egy casco árából, Ápolók dolgoznak a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájának egyik kórtermében, 2012-ben - képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Már védőitalra, vagyis teára sem telik az ajkai Magyar Imre Kórházban. Dombóvári Zalán aneszteziológus azt írja a 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportban, hogy „no more tea party” vagyis nincs több teaparti.
Vágólapra másolva!

Az ajkai kórház gazdasági igazgatója a kórház minden osztályára elküldött levelében azt írja, „a 2016. évi gazdálkodási keretek szűkítése miatt az élelmezési osztály március 1-jétől nem tudja biztosítani a teát mint védőitalt.”

Közkívánatra! Megosztom a saját posztom!

Közzétette: Zalán Dombóvári2016. március 1.

Az aneszteziológus az Origónak úgy fogalmazott, ő eddig sem teázott, az mégis felháborító, hogy a miniszterelnök azt mondja, a vidéki kórházak jelentős többségében már 21. századi körülmények vannak. Dombóvári Zalán szerint az az extrém spórolás, ami a kórházában van, nem erről tanúskodik.

21. századi körülmények

Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjében beszélt arról, hogy 2010-hez képest 40 százalékkal több pénz jut az egészségügyi alapellátásra, emellett több mint 500 milliárd forintot fordítottak a kórházak fejlesztésére, aminek köszönhetően

a vidéki intézmények többségében 21. századi körülmények uralkodnak.

Dombóvári Zalán 11 éve dolgozik az ajkai kórházban, mint vállalkozó, nem közalkalmazott.

és lehet, hogy ezért a posztomért megint kapni fogok, de felháborít az egészségügy helyzete. Muszáj volt ezt kitennem a Facebookra” – mondta az Origónak.

Már a betegnek is porciózzák a teát (képünk illusztráció) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Napi 20-30 kancsó teán spórolnak

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a kórházban dolgozó nővérek és orvosok, osztályonként naponta 3-5 kancsó teát kaptak.

A gazdasági igazgató körlevele szerint március 1-jétől ez nem jár.

Az aneszteziológus szerint pitiáner ez az extrém spórolás, ami az ajkai kórházban zajlik. A kollégák, akik szerették a teát, felháborodtak a megvonásán.

Az aneszteziológus becslése szerint 200 liter tea fogyhatott naponta. Ennek nyilván volt valami költségvonzata, de ez nem lehet akkora tétel, ami egy kórházat földhöz vágna. Dombóvári Zalán szerint a teát már a betegeknek is komoly porciózás után adják.

Nagy Károlyné gazdasági igazgatót megkerestük, megkérdeztük, mennyit spórol a kórház azzal, hogy már nem kaphatnak teát az orvosok és a nővérek. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a főigazgató ma házon kívül van. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.