Chris Sayegh-nek hívják, szereti, ha úgy emlegetik, „The Herbal Chef”, azaz gyógyfüves, már csak azért is, mert ennek rövidítése THC, írja a Fast Company. A célja az a finom, érzékeny különbség, amely, mint mondani szokás, csak megbolondítja, de azért meg nem őrjíti a tálat. Azt nem mondhatni, hogy kispályán próbálkozik: a menü körülbelül és jellemzően a kacsamáj-pácolt lazac-gránátalmaszorbet tengelyen mozog.
A hasonlóan kísérletező kedvű kollégáival egyetértésben azt vallja, hogy
a kábítószer ebben az esetben csak kiegészítő az ételhez.
Mint egy pohár vörösbor.
Sayegh lazasága nagyon céltudatos. Azt például egyátalán nem támogatja, hogy más kábítószert próbáljanak ki az asztalánál, sőt azt sem, hogy a vendégek elszívjanak egy jointot.
A mariskás cigitől ugyanis kevésbé érzik az ízeket,
sérül az egységélmény. Az ő célja az, hogy minden falattal módosuljon a tudat. Finoman.
A kalandos vacsorákat, körülbelül hatot havonta, lakáséttermekben vagy rendezvényeken főzi meg, a jegyárak 300-500 dollár között mozognak, de ha szponzorált az esemény, a vacsi ingyenes. A trendet jól jelzi, hogy a séf üzlete 400 százalékot növekedett az elmúlt négy hónap alatt.
Coloradóban a Mason Jar Event group kultúrközösségnek mondja magát ugyancsak Coloradóban, fő szervezőelve a barátság: nyaralás, buli, bármilyen esemény, ha embereket köt össze. A szervezett vacsorák két irányban haladnak fűtémában:
közös étkezések már kannabiszismerőknek, illetve a kannabisz iránt még csak érdeklődőknek.
A séf, Hosea Rosenberg vacsorasorozata olyan népszerű, hogy nem ritkán 10 cég is jelentkezik szponzornak, valamennyien a marihuanaszektor egy-egy területéről. A Mason Jar épp most dolgozza ki egy jövő évi, 5000 főnek szervezett vacsora tervét.
Azok a szakácsok, akik fejest ugrottak a kísérletezésbe, nem találták fel a spanyol viaszt, de fontos érteni, hogy nem is az űrsütit fejlesztették tovább. A marihuánával átitatott csemege sok változata régóta ismert Amerikában. Gumicukrot, kemény cukorkát, nyalókát, italokat, még a beef jerkynek nevezett szárított húscsíkot is infuzionálják. A Headset, egy seattle-i kannabiszadat-elemző startup szerint ma már az eladások akár 7 százaléka az élelmiszeriparral kötött frigyből származik: marihuánás grillázs, méz, ízesített cukor, sütőolaj hódítja meg a polcokat.
A Stillwater menta-, zöld- és feketetea, ultra alacsony kannabisztartalommal. Na ez az igazi infúzió. Égés híján nincs dekaroxilezés, nem szabadul fel széndioxid, így ha valahol, itt kacsintás nélkül igaz, hogy a marijuana gyógynövény, nem pedig kábítószer. (Hiszen a Wikipédia is azt írja, hogy tejbe keverve azért kicsit erősebb az élmény.) A tea marketinges fókusza ezért nem a lazulás, hanem a lazulni vágyó dolgozó értelmiség, azon belül – és ez sem irónia! – kifejezetten az édesanyák. „A jelenlegi piac egyáltalán nem szolgálja ki a nőket” – mondta valaki a cégnél. Ez olyan üzleti modell, ahol a mikrodózis a lényeg: egy adag tea ahhoz épp elég füvet tartalmaz, hogy a stressz eltűnjön, de az anyukák mégis észnél vannak, amikor kell. Nagyot tud dobni ezen a piacon, aki a személyre szabott arányok felé fordul, ez még felfedezésre váró terület.
A denveri Dixie Elixirs infuzionált ínyenc édességeket és italokat forgalmaz. Két év alatt 25-25 százalékkal bővültek, megnyitották a hetedik üzletüket, többet Coloradón kívül. A legnépszerűbb termékük az elixír, a második a listán a gourmet csokoládé. Az ügyvezető szerint rövid idő múlva megjelenik egy új célcsoport, akik a delikát, különleges és persze drága termékek felé fordulnak. Mert, mint mondja, mindenki szívesen harap bele a fényűző finomságba. Persze, be lehet kapni egy-egy bogyót, de abból hiányzik a lélek. Ha az ember élményre vágyik, nem fog lemondani az ízekről.