Lenyomták az amerikai gazdagokat

gazdag, milliárdos, pénz, dollár, pénz, üzletember
Vágólapra másolva!
Az ázsiai csendes-óceáni térségben a leggazdagabb magánszemélyek vagyona tavaly 10 százalékkal bővült, amivel simán lenyomta az Egyesült Államokban tapasztalt 2 százalékot. Ráadásul immár nem is Észak-Amerikában él a legtöbb gazdag magánszemély.
Vágólapra másolva!

Észak-Amerikában a gazdagok vagyonának bővülése jelentősen lassult a tavalyi 9 százalékhoz képest, ami elsősorban az amerikai és a kanadai részvények gyenge teljesítményének tudható be – idézi a MarketWatch a Capgemini globális tanácsadó cég jelentését.

Az anyag

71 országot vizsgált, melyek lefedik a világ bruttó nemzeti jövedelmének több mint 98 százalékát,

illetve a globális részvénypiaci kapitalizáció 99 százalékát. A mérésbe olyan magánszemélyek kerültek be, akiknek l

egalább 1 millió dollárnyi befektethető eszközzel

rendelkeznek, nem számítva az elsődleges lakóhelyüket és egyéb fogyasztási cikkeket.

Ázsia felemelkedése

Az ázsiai csendes-óceáni térségben 5,1 millió gazdagnak számító személyt számoltak össze, míg Észak-Amerikában csupán 4,8 milliót. Ami viszont igazán nagy meglepetés, hogy a vagyon tekintetében

Ázsia először nyomta le Amerikát.

Az előbb régióban ugyanis 17,4 ezermilliárd dollár van ezen személyeknél, míg az utóbbiban csupán 16,6 ezermilliárd. Európában ezzel párhuzamosan 13,6 ezermilliárdot birtokolnak a legvagyonosabbak.

Rossz évük van a milliárdosoknak Forrás: 123rf.com

Mindemellett a gazdagok globális összvagyona a várakozások szerint 2025-re meghaladja a 100 ezermilliárd dollárt, ami közel háromszorosa a 2006-os összegnek. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az elmúlt évtized növekedési üteme, melyet elsősorban az ázsiai térség hajtott, folytatódjon. Főleg, hogy az elmúlt évben Japán és Kína adta a gazdag populáció növekedésének közel 60 százalékát.

A szupergazdagok világa

Ezzel párhuzamosan a szupergazdagok, vagyis a milliárdosok száma is bővült az elmúlt évben. Az ázsiai csendes-óceáni térségben 590 milliárdos volt, míg az Egyesült Államokban 540, Európában pedig 489 – derül ki a Forbes listájából.

Idén azonban a jelentés szerint zsugorodott a milliárdosok vagyona

a tavalyi rekord magassághoz képest. A csökkenés elsősorban a fokozott részvénypiaci volatilitásnak, az alacsony olajárnak, valamint az erős dollárnak tudható be.

A Forbes a gyűjtésekor 1810 milliárdost azonosított 2016-ban, míg tavaly 1826-ot. A milliárdosok összesített nettó vagyona szintén esett, 570 milliárd dollárral 6,48 ezermilliárdra.