Vagyonokat pusztított el az Apple

Apple, New York, iPhone, tőzsde
Az Apple Fith Avenue-i áruháza New Yorkban
Vágólapra másolva!
Bár a befektetők viszonylag sikeresen keresztülvergődtek a változékony áprilison, volt egy olyan egyéni szereplő a részvénypiacon, amely hatalmas pofonokat osztott ki az elmúlt időszakban. Az Apple ezzel kiérdemelte a múlt hónap fő bűnöse címet.
Vágólapra másolva!

A technológiai óriás lett az áprilisi hónap legnagyobb „vagyonpusztítója” a 65 ezer portfóliót vizsgáló Openfolio szerint. Míg a múlt hónapban az S&P 500 index közel 1 százalékos emelkedést ért el, addig az Openfolio által vizsgált portfóliók átlagosan 1,3 százalékot. Ezzel szemben az Apple közel 14 százalékot szakadt áprilisban – írja a CNBC. Azzal pedig, hogy kedden 1,64 százalékos emelkedéssel zárt a papír, sikerült megszakítania egy, a hétfői zárásig tartó 8 napos gyengülési sorozatot.

Érzékeny pont

Az Apple beszakadása azért jelentett különösen nagy fájdalmat a befektetőknek, mert amellett, hogy az Openfolio által vizsgált portfóliókban is a leginkább vásárolt részvénynek számított, általában

a befektetési alapok egyik nagy kedvencének is minősült.

Az Openfolio portfólióknál az iPhone gyártója több mint 27 százalékkal van jelen a papír, míg a befektetési alapok a részvények 28,1 százalékát birtokolják – derül ki a FactSet számaiból. Továbbá mintegy 363 befektetési alap tartott Apple részvényt 2015 végén, ami néggyel kevesebb, mint a megelőző negyedévben. A Credit Suisse szerint a második legnépszerűbb papír a Microsoft volt, míg a harmadik az Alphabet lett.

Az Apple részvényének idei teljesítménye Forrás: Investing.com

Ráadásul az Apple még a Dow Jones indexnek is odavágott. Az Apple ugyanis kedden 10 százalékos gyengülésben is volt az év elejéhez képest, amivel csak a második negyedévben 92 ponttal húzta le a blue-chipeket tömörítő Dow Jones-t. Egy olyan időszakban, amikor az index éppen csak pozitív tartományban tudott állni.

A nagyok bukása

Külön érdekesség, hogy az idei első negyedévben kifejezetten

rosszul teljesítettek a körülrajongott részvények,

ami a nagy alapkezelők teljesítményén is meglátszott. Mindössze 19 nagy kapitalizációjú alap menedzsere tudta lenyomni a benchmarkot ebben az időszakban, ami a Bank of America Merrill Lynch szerint a legrosszabb teljesítmény, mióta 1998 óta mérik ezt az adatot.

Nem mellékesen pedig a 10 legnagyobb arányban tartott részvény teljesítménye 7 százalékkal múlta alul a 10 leginkább hanyagolt papírét – fűzte hozzá jelentésében a bank.