Európai díjra nevezhetnek a magyar kisvállalatok

Vida Ági, Vida Ágnes, Gazdagmami,  gazdagmami.hu,
Vida Ágnes Gazdagmamijától tavaly elájult az európai zsűri
Vágólapra másolva!
A "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" nevű pályázat Európa-szerte keresi azokat a magas szintű, kreatív vállalkozásfejlesztési projekteket, amelyek legalább két éve működnek és nemzetközi szinten kiemelkedő példával szolgálnak, ösztönzően hatnak a vállalkozói szektorra.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek nemzetközi szinten is kiemelkedő sikerei után a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottsággal közösen 2016-ban is pályázatot hirdet vállalkozásoknak összesen hat kategóriában.

Az Európai Bizottság 2005-ben alapította az elismerést. A „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” nem csupán verseny. Fő célja kiemelni azokat a vállalkozásokat, amelyek képesek

ösztönözni, inspirálni és segíteni a szektort.

A pályázat Európa-szerte keresi azokat a magas szintű, kreatív vállalkozásfejlesztési projekteket, amelyek legalább két éve működnek és nemzetközi szinten kiemelkedő példával szolgálnak, ösztönzően hatnak a vállalkozói szektorra.

Az elmúlt években több magyar sikertörténetet is díjazott az európai zsűri: 2011-ben a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató Panda Hotelt, korábban a Miskolc Holding Zrt. „Anti-Bureau” programját, valamint a Széchenyi Kártya programot.

2014-ben a Gazdagmami Kft. nyerte a zsűri fődíját,

egyben a „Vállalkozói kedv ösztönzése” kategóriában is győztes lett.

Vida Ágnes Gazdagmamijától tavalyelőtt elájult az európai zsűri Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Díjra két szakaszban,

nemzeti és európai szinten kell nevezni.

A nemzeti szintű fordulóból a szakmai zsűri a hat kategóriából összesen két projektet juttathat tovább az európai megmérettetésre. Az Európai Zsűri Fődíját – amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet – az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési kezdeményezésének bizonyul.

A rangos díjátadó ünnepséget novemberben, az éves Európai KKV Közgyűlés részeként tartják meg Pozsonyban, erre

a nemzeti forduló mindkét továbbjutója meghívást kap.

A Díjra az alábbi hat kategóriában lehet pályázni:

• A vállalkozói kedv ösztönzése

• A vállalkozói ismeretek növelése

• Az üzleti környezet fejlesztése

• A vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése

• A zöldgazdaság ösztönzése

• Vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért

A jelentkezéseket a kkvdij@ngm.gov.hu email címre várják. A nevezési határidő 2016. május 15-e.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!