Az általános forgalmi adóról szóló törvény 2017. január 1-jén hatályba lépő módosítása alapján az egyes étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtására a 18 százalékos kedvezményes adómértéket lehet alkalmazni. Ehhez ugyanakkor együttesen több feltételnek kell megfelelnie a szolgáltatásnak – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) napokban megjelent útmutatója.
Már a kedvezményes kulcsra jogosultak meghatározása is elég bonyolult: elsődleges, hogy az adott tevékenység szolgáltatás jellegének érvényesülnie kell. Emellett meg kell felelni a statisztikai besorolásra alapozva meghatározott tevékenységi körnek. Fontos ugyanakkor, hogy az adott szolgáltatáscsoportba illeszkedő tevékenységnél is csak bizonyos termékkör kiszolgálása esetén lehet a kedvezményes adómértéket alkalmazni.
Ezek az alábbiak:
Ha ezek közül a feltételek közül akár csak egyetlen nem teljesül, a kedvezményes áfakulcs nem alkalmazható.
A legegyszerűbb válaszként annyi mondható: a jogszabályok alapján valamennyi fentebb felsorolt feltételt, és ennek követése nem egyszerű (mindenkinek érdemes tényleg alaposan megnézni a NAV iránymutatását). Alapesetben az állásfoglalás fentebb kiemelt 3 pontja alapján kell tehát eljárni, de ha kicsit jobban megnézi valaki a szabályokat, rájön, hogy nagyon sok a kivétel.
A jövő évtől, ha például elvitelre kínál egy vendéglátó egység ételt, nem csökkentheti az áfát (terméket értékesít, nem szolgáltat), de ha a vendég leül, 18 százalék áfát számolhat fel 27 helyett. Így a büfékben sem lehet alacsonyabb áfát felszámolni. Függetlenül azonban attól, hogy nincs felszolgálás, az önkiszolgálókban alkalmazható az alacsonyabb áfakulcs.
Nem lesz egyszerű a helyzet az italokkal sem. A kedvezményes áfakulcs ugyanis a helyben készült, nem alkoholos italokra is alkalmazható: például a frissen préselt gyümölcsökre, a teára, a kávéra, de ugyanezek üveges (nem helyben készült) változata már magasabb kulccsal adózik majd. E néhány példából is egyértelműen látszik, hogy
alaposan fel kell készülniük a vendéglátóknak a januári átállásra.
Mindemellett eléggé váratlan helyzetet teremt, hogy kimarad az áfacsökkentés lehetőségéből a köz- és munkahelyi étkeztetés. Ennek az az egyszerű oka, hogy ezek nem szerepelnek az éttermi szolgáltatások között, külön kategóriának számítanak, amelyet a jogszabályban nem nevesítettek.