Megmondták, mi hiányzik a Hősök teréről

Budapest nevezetességei, 
2016.07.13.
Hősök tere
Hősök tere
Vágólapra másolva!
Érdekes helyszínekre változatos üzleteket, szolgáltatásokat telepítenének a „K&H: Üzletet ide!” programja keretében szavazók: a Hősök terén mozit, a rakparton futó- vagy teniszpályát látnának szívesen.
Vágólapra másolva!

Közel két hónapja indult el a „K&H: Üzletet ide!” programja, amelynek segítségével bárki jelezheti, hogy a lakhelye vagy akár munkahelye közelében milyen boltot vagy szolgáltatást szeretne látni. A program október végi részeredményei alapján

országszerte és Budapesten vegyesboltokra lenne leginkább igény.

Emellett számos érdekes szavazat érkezett, amelyek Budapest ikonikus helyszíneire tennének különböző üzleteket, szolgáltatásokat.

Mozit a térre, könyvtárt a hegyre, teniszpályát a rakpartra

A Hősök terére például sokan szeretnének mozit, a Gellérthegyen volna igény könyvtárra, a Széll Kálmán tér közelében, a Budai Várhoz vezető Várfok utcában pedig egy állatorvos is jó lenne a szavazatok alapján.

Mozit szeretnének a fővárosiak a Hősök terére Fotó: Mudra László - Origo

Többen érdekes helyszínt választanának sportra: az Erzsébet hídnál a rakpart mellett futópályára is érkezett szavazat, a Batthyány tér közelében lévő rakpartszakaszon pedig teniszpályát is el tudnának képzelni a voksolók.

Több tízezer javaslat

A K&H azért indította el Magyarországon is a külföldön már sikeres Üzletet ide! programot, hogy helyi lakosok tényleges igényeit, keresletét összekapcsolja a kínálattal. Most bárki szavazhat egy online térkép segítségével, hogy pontosan hova, melyik városba, melyik utcába milyen üzletet vagy szolgáltatást látna a legszívesebben.

A résztvevők összesen több mint 17 ezer üzletet, szolgáltatást telepítenének az ország különböző településeire, a szavazók száma pedig fokozatosan nő, október végén meghaladta a 45 ezret, emellett

több mint 241 ezren látogatták meg a program alapját képező térképes weboldalt.

A K&H szerint a jövő év végéig mintegy 350 ezer látogató keresi majd fel az interaktív felületet, és 20 ezer fölötti ötletet eredményezhet a program.