Ne vesztegesse a munkatársai idejét

Bizalom, kedves vezetők! Anélkül mindenkinek kínlódás lesz

„Vezetni annyi, mint a munkatársak érdekeit a sajátjaink elé helyezni azért, hogy a cég növekedhessen." – Matthew Andrews vállalati vezetésszakértő gondolata azért népszerű és sokat időzett üzleti berkekben, mert a munkaadó, a munkavállaló és a munka triásza jelenik meg benne. És arról beszél, hogy az üzlet nem egyirányú utca.

Az Entrepreneur cikke arra mutat rá, a vállalkozó könnyen elvész a nagy tervekben és az apró részletekben, és nem is veszi észre, milyen könnyen cserben hagyja a kollégákat. Pedig könnyen kiküszöbölhető hibákról van szó. És ha ezekre nincs gondja, csak vesztegeti a munkatársai idejét.

Átlátszó?

Csak az tud motiváltan dolgozni, aki képes a saját céljait és a vállalat céljait összhangba hozni. Ehhez a cégvezetésnek teljes nyíltsággal kell kommunikálnia a teljes képről. Békaperspektíva, madártávlat – népszerű utalás ez a kkv-vezetők körében, van, aki csodafegyverként használja és minden második megbeszélésen előrántja. De akkor nem ér az egyiktől megfosztani a csapatot. Mik a valódi célok? Merre tart a vállalat?

Hány munkavállaló tudja kristálytisztán megfogalmazni, pontosan milyen iparági szereplő a munkahelye?

Mi különbözteti meg őket a többi cégtől?

Az átláthatóság a sportszerűség alapkövetelménye.

Bürokrácia

Nem az agyonszabályozás a haladás záloga, akkor sem, ha sok vezető ezt veszi a fejébe. Könnyű bedőlni annak, hogy a regulák felspirálozzák a hatékonyságot, de ez egy csacsiság. A génkezelt alma is fényesebb és nagyobb a többinél, csak aztán ne sírjon a vitamintartalmán, aki abba harap bele.

Ne terhelje a munkamenetet fölöslegesen. A hisztérikusan aprólékos szervezés félelmet mutat. A vezető nem tartja elég önállónak a munkavállalóit. A vezető nem bízik azokban, akiket a csapatába választott. Miközben a vezetés nem egyenlő a mindenre kiterjedő kontrollal.

Bizalom, kedves vezetők! Anélkül mindenkinek kínlódás lesz Forrás: N/A /Senior Airman Julianne Showalter

Megközelíthetetlen

Minden főnök volt valaha gyakornok, külsős, asszisztens, de legalábbis lelkes kis munka hőse a hierarchia legalján. Kivéve ha súlyos nepotizmussal vagy valami egészen csavaros-szinergikus menedzseri csalással került tophelyzetbe, mert akkor minden kitüntetése dacára valójában most van a hierarchia legalján. (Hiszen hiába a napfényes iroda és a vastag fizetés, a lényeget tekintve bármelyik lelkes kis munka hőse máris többet tud nála a szakmáról.)

Mit várt ekkoriban a vezetőjétől?

Annak örült, ha összeszorult a gyomra, amikor elmentek egymás mellett a folyosón? Na ugye. A mindig nyitott ajtónak, a szemkontaktusnak, a gyors válaszemailnek komoly jelentősége van. Nagyon sok apró metakommunikációs jellel lehet a kollégák tudtára adni, ha nemkívánatosak.

De az emberek olyan csapatban dolgoznak szívesen és eredményesen, ahol kérhetnek tanácsot, ahol tudják, hogy meghallgatják őket.

Aki elbarrikádozza magát, az nem dolgozik csapatban. Ami szintén szép élet, persze, csak talán nem egy vállalkozás élén.