A megújuló energia jelentheti a világ biztonságát

energia megújuló szélerőmű környezetvédelem
A wind farm of 30 turbines is inaugurated on September 11, 2015 in Chatres, eastern France, making this site the 3rd biggest farm in France and putting the region of Champagne-Ardenne at the forefront of the renewable energy. AFP PHOTO / FRANCOIS NASCIMBENI
Vágólapra másolva!
Bár az már régóta elfogadott tény, hogy a megújuló energia a tisztasága mellett egyre kevesebb költséggel jár, a mai, geopolitikai kockázatoktól terhelt időben még egy extra előnnyel is bír, nevezetesen energiafüggetlenséget és biztonságot ad.
Vágólapra másolva!

Ahogy a nemzetközi geopolitikai bizonytalanságok és feszültségek fokozódnak, nem meglepő, hogy egyre többen hangsúlyozzák az energiafüggetlenség fontosságát. Németországban például az orosz-ukrán konfliktus kezdete után igen komoly és jelentős vita indult az energiafüggetlenségről – írja a CNBC.

Az emberek komolyan elkezdtek gondolni arról, miként lehetne először a nukleáris, majd pedig a fosszilis energiaforrásokat is megújulókra cserélni – mondta a német Zöldpárt képviselője, Annalena Baerbock. Ráadásul a német vezetés is komolyan veszi ezt a kérdést, tavaly pedig

a bruttó villamosenergia-termelés nagyjából 30 százalékát megújulók adták.

A koncepció egyik fontos oka, hogy a németek egyre nagyobb mértékben szeretnének hazai energiaforrásokra támaszkodni, melyekben megbízhatnak, és így kevésbé vannak kitéve a kívülről jelentkező zavaró tényezőknek – mondta Craig Morris, az Institute for Advanced Sustainability Studies szakértője.

Egyre nagyobb teret nyernek a megújulók Európában Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Ezzel párhuzamosan a szélenergia általánosan is egyre nagyobb szerepet kap az európai energiamixben. A WindEurope adatai szerint a tengerre telepített (offshore) szélenergia szektor mintegy14 milliárd eurónyi új befektetést vonzott 2016 első hat hónapjában.

A jelenlegi trendek alapján úgy tűnik, a változás lendületes és folyamatos. Míg az 1990-es években csupán elenyésző volt a megújulók szerepe a teljes energiatermelésben, addig mára ez az arány 30 százalékos,

2050-re pedig várhatóan 80 százalékos lesz

– tette hozzá Jens Winkler, a szélenergiában utazó Enercon szakértője.

A legfontosabb kérdés azonban továbbra is a tárolás. Lehet ugyanis, hogy a szélenergia az egyik legolcsóbb természetes energiaforrás, de ezzel együtt az egyik legnagyobb kihívást még mindig a hatékony energiatárolás jelenti.