Visszavenné az állam a MÁV Cargót

Vágólapra másolva!
Visszavásárolná az állam a MÁV teherszállító cégét, amit 2008-ban adtak el az osztrák szövetségi vasútnak 102 milliárdért. 
Vágólapra másolva!

Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők. A lap felidézi:

az állam 2008-ban az osztrák szövetségi vasútnak (ÖBB) adta el a vasúttársaság teherszállítást végző üzletágát.

102 milliárdért vették meg

A privatizációt az akkor ellenzéki Fidesz elfogadhatatlannak minősítette.

Az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot fizetett a MÁV Cargo részvényeiért,

és öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget.

A privatizáció kapcsán nagy feltűnést keltett, hogy a Rail Cargo Austria elnökségi tagja, Gustav Poschalko 2007-ben megbízási szerződést kötött a Geuronet Bt. budapesti cég képviselőjével, Gulya Andrással, és a MÁV Cargo vételárának 1,75 százalékát (kétmilliárd forintot) ígérte oda sikerdíjként.

Nem ítéltek el senkit

Az ügyben Ausztriában indult büntetőperben – amelyben az osztrák tehervasút akkori vezetőjét felmentették a hűtlen kezelés vádja alól – azon folyt a vita, végzett-e érdemi tevékenységet Gulya.

Az is felmerült, hogy a sikerdíjat valójában magyar politikusoknak, döntéshozóknak szánták.

Az ügyben folytatott jogi eljárások Magyarországon sem vezettek eredményre.

A kulcs az osztrák kancellár

Az egyeztetések sikerét elősegítheti, hogy az osztrák kancellár, Christian Kern éppen az osztrák szövetségi vasút vezetői székéből érkezett. Az egyébként magyar – bajai – felmenőkkel rendelkező politikus így jól ismeri a cég helyzetét és a magyar kormány törekvéseit a visszaállamosításra.

A MÁV Cargo visszaállamosításának ötlete amúgy nem először merül fel az Orbán-kormányban. Mint arról az Origo is beszámolt, már 2013-ban felvetődött, hogy részben vagy egészben történő visszavásárlással, vagy akár új társaság elindításával, de szeretné a kormány, hogy a MÁV-nak újra legyen teherszállító üzletága.