Két éven belül menő lesz bankban dolgozni

Dr. Life, Szövetségi kapitány volt, ma már retró elektronikai berendezéseket kelt életre – te az álommelódat csinálod?, álom, munka
Vágólapra másolva!
Funky banking. A kifejezés a maga nyilvánvaló zeneisége ellenére megakaszt – ugyan ki mondaná szórakoztatónak és színesnek azt, amikor banki ügyeket kell intézni? Márpedig ezt ígéri a Nordea, egy egész Skandináviában működő svéd bank két sokat látott szakembere.
Vágólapra másolva!

Videóinterjúban beszél a FinExtrán, egy független fintech híroldalon a Nordea két vezetője arról, hogyan hat a digitalizáció az ügyfelek igényeire. Erik Zingmark üzletágvezető szerint az új fogyasztói tér magával hozta, hogy az ügyfelek elvárják az éjjel-nappal elérhető szolgáltatást.

Jóval több az információ, de egyszerűbbek a megoldások.

Ebben a megváltozott helyzetben a pénzügyi szektor első és legfontosabb teendője, hogy ne csak az üzleti, de a lakossági ügyfelekre is odafigyeljen. A bankok új feladata tehát, hogy nyissák ki a fülüket.

Az új varázs az open banking

A fintech szektor egyik nagy fegyverténye az open banking, nagyon fontos változás, hogy az alkalmazás-fejlesztéssel beszállhat egy harmadik fél, számol be a videóban Patric Havander stratégiai és kommunikációs igazgató.

Hatalmas potenciál a pénzügyi szektorban az appgyártás,

de annyi a még mindig nyitott kérdés, hogy ez nyomást is gyakorol rá. Másodpercenként több millió tranzakcióra lehet számítani, erre azonban fel kell készülni.

Unalmas és száraz? Ez már a múlté

Legyen csoki

A bankszektor felelőssége és feladata, hogy vonzóvá váljon a fintech cégeknek. Erre egy módon képes, ha együttműködik velük, szinte ügyfélnek tekinti őket, vallja Havender. A teljes ügyfél-kapcsolattartást meg kell újítani,

nem lehet bebetonozni a korábbi rutint.

Ha ez sikerül, a bankolást a fiatalok sem fogják unalmasnak gondolni. Sőt amikor a pályaválasztás vetődik fel, a banki munka gondolata is funky lesz.

“Maga a gondolat, hogy a fintech cégekkel versenyezniük kell a bankoknak, már rég a múzeumokban porosodik” – mondta még Zingmark. – "Mindennek az együttműködés a kulcsa.”

Az a bank, tette hozzá, amelyik nem kooperál, nem tud értéket adni az ügyfelének. Pedig a közös munka során éppenséggel elég akadályba ütköznek. Mindkét félnek van még feladata. A bankoknak átláthatóbbá kell válniuk,

a startupoknak azonban el kell mélyíteniük az iparági ismereteiket,

meg kell érteniük például, miért olyan szigorú a szabályozás, hogyan épül fel a bank. A közös munka alapja, hogy mindkét fél közelítsen a másikhoz, ami nem egyszerű. Eredetileg ugyanis, mondja Havander, nagyon kevés a kapcsolat a saleses párbeszéd és az IT-párbeszéd között, márpedig valójában ebben áll a hagyományos iparág és a fintech startupok találkozása.