Törjön össze végre az üvegplafon

supergirl, wonder woman
Vágólapra másolva!
Létrejött egy kockázatitőke-alap kimondottan nőknek az Egyesült Királyságban. Az AllBright 10 millió fontot vett célba, és bár ez még nem teljesült, kitaláltak két kapcsolódó szervezetet, amelyik közel viszi a sikerhez.
Vágólapra másolva!

Debbie Wosskow egy nyaralós lakáscserékkel foglalkozó platform ügyvezetője – az a fajta utazás, amikor kölcsönlakásban száll meg az ember, de annak tulajdonosa cserébe az ő házához kap kulcsot –, Anna Jones pedig a Hearst Magazines volt CEO-ja. Mint a Business Insidernek elmondták, csípi a szemüket a startupos környezet sajátos üvegplafonja, az, hogy a női vállalkozók lényegesen ritkábban vagy kevesebb támogatáshoz jutnak, mint a férfiak. A CrunchBase áprilisi kutatása szerint a világban fluktuáló kockázatitőke csak alig 10 százaléka jut el nőkhöz.

Megmutatják Origo

Biztató, hogy már jó pár angyalbefektetőt megnyertek az ügynek, de a 10 millió font még nem jött össze. Azt remélik, év végéig sikerül.

Hogy ezt több lábra állítsák, online kurzusokat és mentorálást indítanak AllBright Academy néven, és mellé egy közösségi finanszírozó oldalt.

Wosskow maga is angyal, 2014 novemberében például tanulmányban foglalta össze a közösségi finanszírozás helyzetét és perspektíváját a kormány felkérésére. Abból pedig, hogy például a Vinaya okosékszerfejlesztő vállalkozást segíti, látható, amit meg is fogalmaz: egyáltalán nem korlátoznák a technológiai cégekre a segítséget.

Ez a kezdeményezés nem a techről szól

– mondja –, borzalmas a statisztikája annak, amikor nők vállalkoznak. Úgy éreztük, ezt nem hagyhatjuk annyiban. Ugyanakkor természetesen szó sincs férfiellenes légkörről, a csapatuk sem kizárólag nőkből áll.”