Ha az alábbi 10 kemény leckéből hajlandóak vagyunk tanulni, jóval nagyobb az esélyünk a sikerre, mint a mindig óvatos tapogatózással, írja az Entrepreneur.
Hiszen a legijesztőbb. A tettvágyat ilyenkor elhomályosítja a szorongás. Azok, akik bátran fejest ugranak ilyenkor, nem feltétlenül erősebbek a többinél, csak már megtanulták, hogy megéri. Állítólag a legnagyobb színészek is
lámpalázasak minden egyes premier előtt, még mindig.
De nem hagyják, hogy az útjukba álljon. Normális dolog a félelem. Csak ne adjuk át magunkat neki.
Pontosabban gyakorlás. A több ezerszer elismételt mozdulat beleég az idegrendszerbe, a kitartás pedig hihetetlenül megedzi azt, aki sikerre vágyik.
Henry Fordnak két autógyára is csődbe ment 45 éves kora előtt.
Amikor célba ért az ember, visszatekintve azt látja, az odavezető út volt a legszebb az egészben.
Pedig amerre nézünk, reggeltől-estig munkába temetkezett vagy feladattól feladatig szaladgáló sorstársakat látunk. De
az eredményes munka nem az izgágaságból születik meg,
hanem a koncentrációból. A nap mindenkinek 24 órából áll. Fókuszáljon. Erőfeszítés nélkül valóban nincs esélye célba érni, de önmagában nem elég, és nem is dicsőség.
Nincs kontrollunk minden helyzet fölött, de afölött igen, ahogy reagálunk. Így lesz a hibából tanulási folyamat, így maradhat szerény. Nem lehet és
nem is kell minden csatát megnyerni,
de jó szemlélettel a háborút meg fogja.
Vegye körül magát olyan emberekkel, akiktől tanulhat, akik inspirálják. Miért is osztaná meg az idejét olyanokkal, akik lehúzzák, akik mellett nem érzi magát elemében, sem olyan értékesnek, mint amilyen? Az ilyesmihez túl rövid az élet.
Semmi nem szól amellett, hogy üres kapcsolatokat kellene fenntartania.
Nagy csapda az időutazás előre és hátra. Mit kellett volna másképp tenni, mi lesz, ha nem sikerül a következő lépés. Milyen jó volt régen, és milyen szép lesz, ha majd végre. Mind a négy szegmens illúzió.
Változtatni csak a jelenben, csak a valóságon tud,
bármi legyen is az, amire hatni akar.
Az összehasonlítás minden boldogtalanság forrása – ez egy kínai közmondás, és nehéz volna olyan helyzetet találni, amelyre nem igaz. Ha tehát azért elégedett magával, mert másoknál jobbnak látja a helyzetét, azzal becsapja magát. De
az is félrevezető, ha alulértékeli az eredményeit mások eredményei láttán.
Úgysem tudjuk kikapcsolni a mások reakcióit és véleményét. De nem is kell készpénznek vennünk, ki milyennek lát.
A negatív kisugárzás, az irigység, a passzív agresszió ellen nincs orvosság, de nem is számít igazán. Aki fontos, azt nem zavarja a gyarlóságunk, akit pedig igen, az nem fontos. Rengeteg időt és energiát lehet elpazarolni arra, hogy magunk mellé állítsuk azt, aki egyébként nem odaadó hívünk – de minek? Az viszont kifejezetten
felszabadító, amikor egyszerűen elengedjük a szorongást,
vajon mennyi rosszallást kapunk olyan emberektől, akik nem is számítanak igazán.
Aki csak a hibátlant fogadja el, annak minden kudarc – ami csak azért baj, mert a saját erejét nyirbálja vele. Aki viszont
hámba fogja a nehézséget, mint a szelet, addig küzd, amíg új megoldásokat, egyéni utakat talál.
Ez energetizálja és boldoggá teszi. Aki pedig lelkesen és örömmel dolgozik, az elég jót tesz le az asztalra akkor is, ha az eredmény nem hibátlan.
Amikor a végére ért, megtalálta, megcsinálta, megszerezte és visszanéz az odáig vezető útra,
sokkal jobban fognak fájni a kihagyott lehetőségek,
mint az, hogy mit hol rontott el menet közben. A kockázat a barátunk.