Így juthat be az élvonalba

csapatmunka, Aon Hewitt
Business people having meeting in conference room
Vágólapra másolva!
Bár többnyire a cégvezető van a reflektorfényben, ennek megfelelően a vállalat eredményeit is legtöbben hozzájuk kötik, a sikeres menedzserek szinte kivétel nélkül hangsúlyozni szokták, hogy a mögöttük álló csapatnak is köszönhetik azt, amit elértek. Persze megtalálni, megtartani, egy cél felé irányítani és motiválni különböző személyiségeket óriási feladat, de az új technológiai megoldások ebben is segíthetnek.
Vágólapra másolva!

„Kell egy csapat!” – kiáltott fel Minarik Ede, a mosodás Sándor Pál klasszikus filmjében, a Régi idők focija című alkotásban, majd meg is indult a toborzás, hogy a Csabagyöngye bejusson az első osztályba. Az élvonalba kerülés ugyanígy prioritás lehet a vállalkozások számára is, hiszen ez garantálhatja számukra az üzleti sikert, viszont ehhez is

szükség van egy igazán ütős csapatra.

A toborzás hosszú és rendkívül erőforrás-igényes folyamat annak ellenére, hogy ma már online állásportálok, adatbázisok és fejvadászcégek egyaránt igyekeznek segíteni ebben a társaságokat. Még így is hetekig, vagy akár hónapokig is elhúzódhat a megfelelő munkatárs kiválasztása, igaz, míg korábban a jelentkezők nagy száma, ma már inkább a hiánya jelenthet gondot.

Minden sikeres cégvezető mögött dolgozik egy lelkes csapat Forrás: Getty Images/(c) Compassionate Eye Foundation/Compassionate Eye Foundation

Az innováció természetesen a HR területén is új lehetőségeket kínál, arra is van például mód, hogy sok jelentkező esetében az első, vagy akár több interjúkört is videointerjúval oldjanak meg. A jelentkezők akár saját számítógépük előtt ülve, a képernyőn megjelenő kérdésekre válaszolva készíthetik el videójukat, ami bekerül a rendszerbe, hogy a toborzást végző cég munkatársai megnézhessék. Ez a módszer igencsak

lerövidítheti a kiválasztás folyamatát,

ráadásul az állásinterjúkban kevésbé járatos cégvezetőknek is komoly segítséget ad, hiszen előre összeállított kérdésekből választhatják ki az adott helyzetnek leginkább megfelelőt.

A csapat hatékony működéséhez természetesen

elengedhetetlen a jó kommunikáció.

Ehhez egyrészt szükséges, hogy adottak legyenek a feltételek, és bár napjaink munkavállalói már igénylik, hogy saját, megszokott okoseszközüket használhassák a munka során is, az elől már korántsem zárkóznak el, ha például flottás SIM-kártyát kapnak. A mobilszolgáltatók közötti versenynek köszönhetően ma már rendkívül vonzó ajánlatok vannak a piacon, és a néhány fős mikrovállalkozástól a legnagyobb társaságokig mindenki megtalálhatja a maga számára optimális megoldást.

Ahogyan a Csabagyöngye feljutásához az is kell, hogy a játékosok igazi együttesként lépjenek fel, úgy

a vállalati sikerhez is elengedhetetlen a csoportos munkavégzés.

Szerencsére napjainkban már számos olyan szoftver elérhető, ami támogatja a csoportmunkát, az irodai alkalmazásoktól a vállalatirányítási rendszerekig.

Ahhoz viszont, hogy az erőfeszítések egy irányba mutassanak, és széthúzás helyett előrevigyék a céget, bizony

motivációra is szükség van.

A csapatépítő tréningek erre kiváló lehetőséget nyújtanak, de az is egyértelmű, hogy túl sűrűn nem lehet élni ezzel az eszközzel. Mit tehetnek a cégvezetők a szorgos hétköznapokban, hogy fenntartsák munkatársaik munkakedvét, motiválják őket? Nos, ehhez nyújt segítséget a „gamification”, ami lényegében a vállalati folyamatok „játékosítását”, élményszerűvé történő átalakítását jelenti.

Ma már sokféle megoldás érhető el a piacon, de összességében elmondható, hogy a feladatok teljesítéséért járó pluszpontokra, jutalmakra és a játékban való előrelépés lehetőségére mint motivációs tényezőre építenek ezek az alkalmazások. Sőt, egy magyar startup már olyan rendszerrel is piacra lépett, ami ötvözi a gamificationt a közös programok szervezésével, vagyis aki aktív a csapatépítő tevékenységekben, az juthat előre a játékban.

A cikk megjelenését a Magyar Telekom támogatta.