Nem akarnak 60 éves korig dolgozni a fiatalok

nyugdíj öreg öregek idős nyugdíjas gáz konyha
nyugdíj öreg öregek idős nyugdíjas
Vágólapra másolva!
A mai fiatalok szüleiknél 10 évvel korábban kezdik el az öngondoskodást – derül ki a az NRC Marketingkutató és Tanácsadó kutatásából, amelyet a cég a Groupama Biztosító megbízásából készített.
Vágólapra másolva!

A 18-59 éves lakosság körében, ezer ember megkérdezésével készült országos, reprezentatív felmérés szerint a legfiatalabb felnőttek csak a 30. életévük környékén tervezik a házasságkötést és első gyermekük megszületését, míg az előző generációnál ez jóval korábban, 20-as éveik elején történt meg.

Beindult az öngondoskodás

Fordított a helyzet a pénzügyi takarékoskodással: a 18-29 évesek

8-10 évvel korábban kezdenek el pénzügyi tartalékot képezni,

illetve nyugdíjcéllal takarékoskodni, mint szüleik tették.

Halasi Melinda, a Groupama Biztosító főosztályvezetője elmondta: az idősebb korosztálynak még nem volt feltétlenül szüksége előrelátó takarékoskodásra, ma viszont minden 8. ember már relatíve fiatalon tudatosan készül az időskorra.

Forrás: BSIP/GRIMAUD / BSIP/Grimaud

A kutatásban résztvevők azt is elmondták, hogy

nyugdíjba már 58 évesen el szeretnének menni.

A szakemberek szerint a nyugdíjas évekre csupán a lakosság negyede tesz félre.

Már az MNB is aggódik

Egy nyáron megjelent MNB tanulmány szerint 2030-as évek közepéig a nyugdíjrendszer bevételei fedezik a kiadásokat – a jelenlegi szabályok és járulékszint mellett tehát a nyugdíjkiadások finanszírozása ezen időpontig a nyugdíjrendszeren belülről biztosítva van.

Hosszabb időtávon azonban a nyugdíjrendszer egyenlege – elsősorban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt –, a meghozott intézkedések ellenére is,

egyre nagyobb hiányt

mutat majd.