Meddig bírja még a Sports Direct, hogy lángokban a ház?

A Sports Direct szerdai gyűlésén Shirebrooksban a független részvényesek 57 százaléka radikális változtatásra szavazott: a vezérigazgató távozását követelik. Egy oknyomozó riport szerint a vállalat embertelenül bánik a munkavállalóival, akik gulágnak nevezik a munkahelyüket.

Nehéz elképzelni, hogy a szélsőségesen felfokozott hangulat ne vezetne éles töréshez a Sports Direct anyavállalata vezetőségében. Mike Ashley, aki 1982-ben megalapította az akkor még kisvállalatot, hallani sem akar arról, hogy eltávolítsák a cég vezérigazgatóját, Keith Hellawellt. Pedig most már nyilvánvaló hogy cselekedniük kell, méghozzá gyorsan.

Tavaly ősszel a Guardian

kalandos körülmények között elkészített oknyomozó riportot

jelentetett meg a Sports Direct raktáraiban uralkodó döbbenetes állapotokról. Az ott dolgozók zöme gulágnak nevezi a munkahelyét – ez a cikk címébe is bekerült –, és úgy fest, erre minden okuk meg is van.

Gulág: a panyisevszkiji munkatábor egy épülete Forrás: RIA Novosti/Ria Novosti

A korai kapitalizmusra utaló hasonlat a bérszínvonalban és –politikában a legpontosabb. A raktári alkalmazottak nem kapnak státuszt,

úgynevezett nullaórás szerződéssel

veszik fel őket, de a hó végén csengő összeg a minimálbért sem éri el.

Felszólítom Iksz Ipszilont, mozogjon gyorsabban!

Amikor egy raktáros belép a céghez, egy 802 márkából álló tabulistát nyomnak a kezébe. (Igen, a kezébe, nem e-mailen vagy a honlapon fér hozzá.)

Tilos olyan ruhadabot hordania – de még csak zoknit is –, amelynek gyártója ezen a listán szerepel.

Természetesen az első helyeken a Sports Direct saját márkái állnak – évekkel ezelőtt felvásárolták a Dunlopot, a Donnayt, a Karrimort, a Slazengert –, de hogy

felnőtt emberek azért alkossanak kígyózó sort, hogy egymás szeme láttára alsóneműre vetkőzve motoztassák meg magukat,

2016-ban semmilyen józan érvvel nem védhető módszer. A Sports Direct raktáraiban aki ebben a sorban nem halad elég gyorsan, név szerint noszogatják a hangosbemondóból. Az ellenőrzés legalább 15 percig tart a munkaidő után, ez egy hónap alatt már jelentős túlóraszám lenne. Ám megtérítésről szó sincs.

Solomon sorsa irtózatos szenvedés után fordult jóra a 12 év rabszolgaságban Forrás: Francois Duhamel

Maguk nem fogják itt lopni az időnket

Ha úgy ítélik meg, hogy egy kolléga ellógja az ebédszünetet, ha nem siet eléggé a vécén (!), ha bármilyen módon pazarolja a munkaidőt, ha a telefonját használja a raktárban, azt stikliként dokumentálják. Hat hónap alatt hat rosszpont, és a munkavállalót szélnek eresztik.

Minderről semmit nem tudott a nyilvánosság, mielőtt a Guardian két újságírója afféle Mátyás királyba oltott Bernsteinként és Woodwardként el nem vegyült a munkások között. A Sports Direct vezetősége szélsőségesen lojális a céghez, ritka a szivárogtatás, a munkaközvetítő ügynökségeken keresztül

a raktárban munkát kapó dolgozók pedig félelemből hallgatnak.

A Guardian úgy foglalja össze az okokat, hogy Ashley nem hajlandó invesztálni a technolgiába, nem hisz az innovációban. Inkább a raktári gépezetet fejleszti, de ennek a masinának minden fogaskereke hús-vér ember. Nagy többségében sztereotipikusan olcsó munkaerő, olyan kelet-európaiak, akik alig tudnak angolul: a legtöbb felirat lengyelül is olvasható.

Teniszben több Grand Slamet nyertek Dunlop ütővel, mint bármilyen más márkával (a képen Cibulkova és Sarapova a francia bajonkság negyeddöntőjében 2009-ben) Forrás: AFP

Egy kilépett vezető elmondta a két riportnernek, hogy a raktárakban szó szerint nem áll meg az élet:

napi 24 órában, évi 365 napon át üzemelnek.

Minden manuálisan működik, az okosfejlesztésektől a lehető legtávolabb, a legolcsóbb alapanyagokból dolgoznak, a beszerzés és a gyártás folyamataiban semmiféle komplexitás nincs.

Minden perc, amellyel túllépik az ebédszünetet, 15 perc levonás a dolgozók béréből. De a rendszer nem szimmetrikus: aki a munkaidő vége után fejezi be, semmiféle kompenzációra nem számíthat. Csak a motozásra, amely akkor is irritálna minden józanul gondolkozó embert, ha nem kilencórás műszakot tenne le éppen.

Rimánkodom, adjanak még egy esélyt!

Friss fejlemény: a Guardian beszámolója szerint a szerdai gyűlésen Ashley úgy nyilatkozott, legalább egy évig ragaszkodik még a jelenlegi vezetőhöz. Épp hogy csak nem az üknagymamája sírjára esküszik, hogy a következő 12 hónapban Keith Hellawellel együtt megújítja a vezetési stratégiát. Pedig a szerdai részvényesvitán három másik, nem operatív vezető eltávolítását is követelték a tagok. A szabályok szerint a vállalatnak 90-120 napon belül új részvényesgyűlést kell tartani, itt azonban

Ashley a maga 55 százalékos tulajdonrészével minden további nélkül megújíthatja

Hellawell kinevezését. Aki így nyilatkozott: „Azért vagyok itt, hogy a független részvényesek többségének – akik nem támogatnak – bebizonyítsam, hogy a vállalatnál végzett munkám értéket ad a céghez.”

Ugyan mit számít még 12 hónap?

Mike Ashley elismerte, hogy elfogadhatatlan hibákat követett el a raktármenedzselésben, és már-már megejtő naivitással beszélt a saját szerepéről: „Ha esetleg újra meg újra belebukom, és a jövőben sem tudok odahatni, hogy javuljanak az állapotok, mindenkinek az lesz a legjobb, ha leköszönök.

De kérem, adjanak még egy kis időt!”

Még ennél is konkrétabb könyörgés rajzolódik ki a szavaiból, amikor arról beszél, sok éve dolgozik együtt Hellawellel, éppen ezen tapasztalat alapján bízik a radikális fordulatban. „Keith ismeri az erősségeimet is, a gyenge pontjaimat is, ketten együtt pedig éppen most ismerkedünk [sic] a vállalat gyenge pontjaival.” (Well, Mike, ideje, mondhatná erre sok ezer éhbérért dolgozó lengyel munkás.)

A Guardian ekkor ér az egyik legmeghökkentőbb ponthoz: a helyszíni beszámoló szerint az alapító egyszer csak ledobta a menedzseri maszkot, elfúló hangon, könyörgőre fogva kért időt a részvényesektől.

Helyrehozzuk. Kérem, adjanak 12 hónapot arra, hogy helyrehozzuk. Ugyan mit számít még 12 hónap?

Hellawell elismerte, hogy

a tényfeltáró Guardian-cikk előtt a felügyelő bizottság egy lépést sem tett

az élhetőbb körülményekért. A rendszeresen érkező bírálatokra ugyanis soha nem reagáltak, mivel „nem kaptak korrekt tájékoztatást" a raktárban uralkodó állapotokról.

Mike Ashley viszont gondolkodás nélkül a szakszervezetet okolja azért, hogy kirobbant a botrány.