Csökkenő eredmények a Graphisoftnál

MŰALKOTÁS szobor graphisoft park
Budapest, 2011. december 21. Tóth Ernő szobrászművész Steve Jobs emlékére állított szobra a Graphisoft Parkban. Steve Jobs, az amerikai Apple cég társalapítója 2011 októberében hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Graphisoft Park SE árbevétele 1 százalékkal, nettó nyeresége 7 százalékkal lett alacsonyabb az idei első fél évben, mint tavaly ugyanebben az időszakban - derült ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság féléves jelentéséből, amelyet csütörtökön tett közzé a BÉT honlapján.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint a pénzügyi eredmények a terveknek megfelelően alakultak az első fél évben. Az árbevétel 4 millió 780 ezer euró volt, 47 ezer euróval kevesebb a tavalyi első fél évi 4 millió 827 ezer eurónál. A kihasználtság növekedése az árbevételt 2 százalékkal növelte, míg a központi területen tavaly megkezdett új fejlesztésekhez kapcsolódó bontások és átalakítások miatti bérletidíj-bevétel kiesése 3 százalékkal csökkentette.

Az Ódudai Gázgyár, előtérben a Graphisoft park épületei Forrás: MTI/Beliczay László

A társaság jelezte, a bázisidőszakban még származott bevétel a 2015. második felében elbontott épületekből is, de az év egészében ezt várhatóan kompenzálni fogja a 100 százalékra növekedett kihasználtság.

Az 1 millió 471 ezer eurós nettó nyereség 114 ezer euróval lett alacsonyabb a tavalyi első fél évi 1 millió 585 ezer eurónál. Ebben közrejátszott, hogy

az üzemi eredmény 110 ezer euróval, 5 százalékkal csökkent,

a pénzügyi eredmény a nettó kamatköltség jelentős csökkenése ellenére, az árfolyamkülönbözetek alakulása miatt 7 ezer euróval romlott, míg a nyereséget terhelő adó 3 ezer euróval alacsonyabb volt az előző évi bázisnál.

A 2015-ben indult új fejlesztésekhez kapcsolódóan az utolsó bontandó épület elbontása miatt 111 ezer euró értékű egyszeri leírást is el kellett könyvelni 2016 első fél évében, így a szokásos tevékenységből származó 1 471 ezer euró nettó eredmény mellett az egyszeri tételeket is tartalmazó számviteli eredmény 1 360 ezer euró lett.

A társaság fő tevékenysége a budapesti Graphisoft Park ipari ingatlan fejlesztése és hasznosítása, az árbevétel ingatlan-bérbeadásból származik.

A Graphisoft Park közölte azt is, hogy az év egészére továbbra is a 2015. évivel megegyező, 9,5 millió euró árbevételt, és az előző évit kismértékben meghaladó, 3,1 millió euró nettó eredményt vár.

Az árbevétel és a profit további növekedésével az új fejlesztések 2017. évi átadása után számol a társaság.

A Graphisoft Park részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedést 2360 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2500, a legalacsonyabb 2200 forint volt.