Nem jött be az agresszív stratégia: nagyot buktak a nyugdíjasok

jen, Japán, deviza
Vágólapra másolva!
A japán állami nyugdíjalap, a GPIF 5230 milliárd jent, nagyjából 52 milliárd dollárnak megfelelő összeget veszített az idei második negyedévben befektetésein a jen felértékelődése, illetve a júniusi brit népszavazás váratlan eredményét követő negatív piaci reakciók miatt.
Vágólapra másolva!

A pénteken közölt adatok szerint

a nyugdíjalap 3,88 százalékos veszteséget könyvelhetett el

április-júniusban az előző negyedévi 3,5 százalékos csökkenés után. Ezzel a nyugdíjalap által kezelt vagyon értéke - 2014 júniusa óta először - 1300 milliárd dollár alá csökkent.

A világ legnagyobb összeggel gazdálkodó nyugdíjalapjánál 2014-ben döntöttek arról, hogy fokozatosan 25-ről 50 százalékra növelik a részvények arányát a portfólióban, a kevésbé jövedelmező, bár biztonságosabb államkötvények helyett. Idén június végére azonban

elpárolgott minden nyereség,

amelyet a 2014 októberében bevezetett agresszív befektetési stratégiával kezdetben összeszedtek.

A japán nyugdíjalapok negyedéves veszteség 5320 milliárd jen, 52 milliárd dollár, ami 275 forintos dollárárfolyam mellett 14 300 milliárd forint. Csak összehasonlításként 2014-ben a magyar gazdaság éves össztermelése (GDP) 137 milliárd dollár volt. Forrás: Flickr, Dick Thomas Johnson

Június végén a nyugdíjalap vagyonának 39,16 százaléka volt japán, 12,95 százaléka pedig külföldi államkötvényekben, a japán részvények aránya 21,06, a külföldieké pedig 21,31 százalékot tett ki. A második negyedévben a japán államkötvények 938,3 milliárd jen hasznot hajtottak, a külföldiek viszont 1520 milliárd jen veszteséget okoztak. A japán részvények értéke 2260 milliárd, a külföldieké pedig 2410 milliárd jennel csökkent három hónap alatt.

A japán államadósság a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 250 százalékát teszi ki, a helyzetet pedig a nyugdíjba vonulók egyre növekvő száma tovább súlyosbítja.

A japán népesség mintegy negyede 65 évesnél idősebb.

Ez az arány 2060-ra várhatóan 40 százalékra nő.