A Bankszövetség reagált Rétvári Bence vádjaira

Kovács Levente, bankszövetség, főtitkár
Vágólapra másolva!
A Magyar Bankszövetség főtitkára visszautasít minden alaptalan kritikát a magáncsődről és annak eredményéről. Kovács Levente szerint a szövetség és a magyar bankszektor minden tagja teljes mértékben elkötelezett a családi csődvédelem intézménye mellett, de szükségesnek tartják a szabályok finomítását.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a Magyar Idők augusztus 5-ei, pénteki számában azt mondta, hogy a bankok nem segítik az adósokat, kevés információt adnak a csődvédelemről érdeklődő ügyfeleknek, ez pedig gátolja annak terjedését.

például az adminisztratív ügyfélterhek csökkentésére, a rendszer hatékony működtetése érdekében" - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára.

Magáncsőd

A családi csődvédelem azoknak a túladósodott ügyfeleknek nyújt hathatós segítséget, akik az adósságrendezés vagy az állami csődgondok szigorú feltételeket szabó támogatása mellett szeretnék rendezni fizetési helyzetüket. A bankszektor minden érdeklődő ügyfelet pontosan tájékoztat a lehetőségről, sőt aktív megkereséssel is kínálja ezt a megoldást - jegyezte meg.

a kormányzat által létrehozott Családi Csődvédelmi Szolgálat által működtetett magáncsődről és annak eredményéről" - mondta Kovács Levente.

Kovács Levente visszautasítja az alaptalan vádakat Fotó: Hajdú D. András [origo]

A gyakorlat szerint finomhangolni kell

A magáncsőd bevezetésének nemzetközi gyakorlata az, hogy az indulást követő évek után, immár a helyi tapasztalatok birtokában fejlesztik tovább a rendszert. Jellemzően ezt követően valósulhat meg a rászoruló ügyfelek széles körű bevonása - tette hozzá.