Könnyebben juthatnak hitelhez a vállalkozások

Vágólapra másolva!
A hitelintézetek magánszektorral szembeni hitelezésében javuló tendenciák tapasztalhatók, az idei második negyedévben a kis- és középvállalatoknak nyújtott hitelek éves összevetésben 5 százalékkal bővültek - mondta Oláh Zsolt, a jegybank vezető elemzője pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A háztartásoknál is jelentősen bővültek az új hitelkihelyezések, különösen a lakáshitelek. Júniusban a hitelfolyósítások már meghaladták a törlesztéseket, így az év hatodik hónapjában már nettó hitelfelvevők voltak a háztartások.

Lendületet adtak az MNB-programok

Oláh Zsolt az MNB Hitelezési folyamatok negyedéves kiadványának legfrissebb számát bemutató tájékoztatón elmondta: 2016 második negyedévében

a hitelintézetek kkv-hitelei éves összevetésben 5 százalékkal bővültek

a tranzakciókat tekintve, amihez jelentős mértékben járult hozzá a növekedési hitelprogram második és harmadik szakasza.

A kkv-k hitelezése az MNB által fenntarthatónak tartott 5-10 százalékos növekedési sáv alján van. A hitelezési program harmadik szakaszában nyújtott hitelek mintegy 54 milliárd forintot tettek hozzá a tranzakciók bővüléséhez a második negyedévben. A teljes vállalati hitelezés éves növekedési üteme összességében pozitív fordulatot mutatott a korábbi alacsony szintről, így június végére

az állomány 0,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

annak ellenére, hogy a törlesztések 51 milliárd forinttal meghaladták a folyósításokat ebben az időszakban.

Enyhült a banki szigor

A bankok válaszai alapján a negyedév során tovább enyhültek a vállalatok hitelhez jutásának feltételei, amihez a verseny fokozódása mellett hozzájárultak a pozitív gazdasági kilátások és az MNB piaci hitelprogramja is.

A hitelintézetek lazítottak az üzleti célú ingatlanhitelek feltételein

is, amit az iparágat érintő problémák enyhülésével, illetve a kockázati toleranciájuk javulásával magyaráztak.

A bankok elsősorban a hosszú futamidejű hitelek iránti kereslet élénkülését érzékelték a második negyedévben, amelynek további bővülését várják a következő fél évre is az ügyfelek új beruházásainak finanszírozási igénye miatt.

Egyre bátrabbak a háztartások

Bár a háztartások a második negyedévben összességében nettó hiteltörlesztők voltak, júniusban a folyósítások már meghaladták a hiteltörlesztéseket - emelte ki a jegybank vezető elemzője.

Az MNB jelentése szerint 2016 második negyedévében a hitelintézeti szektor háztartási hiteleinek állománya összesen 11 milliárd forinttal csökkent a folyósítások és törlesztések eredményeként, így

június végére 4,2 százalékkal csökkent a teljes hitelállomány

az egy évvel korábbival összevetve. A hitelintézetek új háztartási hitelszerződései összesen 258 milliárd forintra rúgtak a második negyedévben, ami 38 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A lakáscélú hitelek 46 százalékkal, a szabadfelhasználású jelzáloghitelek 31 százalékkal, az egyéb fogyasztási hitelek 30 százalékkal nőttek,

ezen belül a személyi kölcsönök 47 százalékkal emelkedtek.

Vizsgálják a csok feltételeit

Kérdésre Fábián Gergely, az MNB igazgatója elmondta: a lakáspiacon az elhalasztott kereslet emelte meg az árakat.

A felmérés összefoglalójából kiderül, hogy

a bankok június végéig 21,5 milliárd forint értékben kötöttek hitelszerződéseket a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok szabályai szerint,

amelyeket az ügyfelek háromnegyede használt lakás vásárlásra igényelt. Az MNB véleménye szerint "az eddigi tapasztalatok fényében érdemes áttekinteni, hogy a program szabályainak részleteit hogyan lehetne átalakítani annak érdekében, hogy az új lakások súlya növekedjen".