Kiürítették az egyik RTL-es céget

RTL-csoport, tv, tévé,
Budapest, 2012. október 4. Stúdió a Magyar RTL budatétényi székházában 2012. október 4-én, amelyben az RTL Klub és az RTL 2 televíziók működnek. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Az RTL Holding Kft. minden eszközét kivitték az RTL Csoport egyik külföldi cégébe – derült ki a több kereskedelmi csatornát is üzemeltető társaság éves beszámolójából. A teljes üzletág, beleértve például az összes filmjog vagy tárgyi eszköz tulajdonjoga, a német cégé lett. Az RTL az Origónak azt válaszolta, hogy a csoport Magyarországon bejegyzett kábelcsatornái tavaly óta luxemburgi joghatóság alatt működnek.
Vágólapra másolva!

„2015. 01. 01-jén

Ez jelenti a társaság korábbi tevékenységéhez kapcsolódó eszközöket, jogokat, forrásokat és szerződéseket” – olvasható az RTL Holding Kft. éves beszámolójának kiegészítő mellékletében. Mindezek fölött tavaly január óta az RTL Group Germany SA rendelkezik.

Az okokat a dokumentum nem részletezi. Az RTL Holding Kft. 100 százalékos tulajdonosa egyébként az RTL Csoport közép-kelet-európai régióját igazgató RTL Group CEE GmbH.

Kiürült a cég

A május végén közzétett éves beszámolóból az is kiderül, hogy az RTL Holding Kft.

az apport révén 0,91 százalékos tulajdoni részesedést szerzett az RTL Group Germany SA-ban.

Közölték, hogy a tranzakció során kivezetett eszközöket és forrásokat rendkívüli ráfordításként, míg a kapcsolódó részesedés értékét rendkívüli bevételként számolták el.

Az RTL Holding 2011 óta a COOL, a Prizma, az RTL+, a Sorozat, a Muzsika TV, a Film+, a Film+2 csatornákat, míg 2012-től az RTL II csatornát üzemeltette. Ezt a tevékenységet az ügylet után az RTL Group Germany SA. látja el. Vagyis: ezeket a csatornákat most már Németországból üzemeltetik.

A magyar cég által birtokolt eszközökért (jogokért, tárgyi eszközökért) a magyar cég egy százalék alatti (0,91 százalékos) részesedést kapott cserébe.

Luxemburgi joghatóság alatt

A magyar társaság tavaly óta tevékenységet lényegében nem folytat. Nettó árbevétele a 2014-es 11,4 milliárd forintról 136 ezer forintra csökkent, míg az adózott eredménye 3,26 milliárdról 385 millió forintra apadt.

Az átlagos dolgozói létszám pedig 43-ról egyetlen főre esett vissza. A cég eredménytartaléka ugyanakkor 3,26 milliárddal, 4,62 milliárd forintra nőtt, míg a saját tőkéje 5,4 milliárd forint volt 2015 végén.

Több mint 4 milliárd maradt az eredménytartalékban Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Kerestük az RTL Holdingot, hogy megkérdezzük, miért volt szükséges apportálni a cég teljes üzletágát, maradt-e bármilyen funkciója így a cégnek.

„Tulajdonosi döntés alapján az RTL Group magyar nyelvű, korábban Romániában, illetve Magyarországon bejegyzett kábelcsatornái 2015. január 1. óta és jelenleg is luxemburgi joghatóság alatt működnek” – válaszolta az RTL Magyarország. Mint írják,

az RTL Holding Kft. a továbbiakban holdingtevékenységet lát el a cégcsoporton belül.

Az RTL Klubot – amelynek szintén a német RTL Group CEE GmbH a kizárólagos tulajdonosa – egyébként a Magyar RTL Televízió Zrt. működteti. A cég tavaly közel 6 milliárd forinttal, 27,3 milliárd forintra tudta növelni nettó árbevételét, és a 2014-es 1,8 milliárd forintos veszteség után tavaly 420 millió forintos adózott eredményt ért el.

A Magyar RTL Televízió Zrt. 2015-ös beszámolójának egyik sorában közvetített szolgáltatásként 5 milliárd forint bevétel jelenik meg. Egy, a piac működésére rálátó szakértő szerint ez az RTL kábelcsatornáinak hirdetési bevétele, és ennek nagy része az RTL anyacégéhez kerülhetett Luxemburgba, ami azt is jelentené, hogy nem fizetnek utána Magyarországon társasági adót.