A tavalyi évben elért mélypontot követően folyamatosan javul a hazai kkv-k beruházási kedve. „Jelenleg a vállalkozások 56 százaléka gondolja úgy, hogy valamilyen fejlesztésbe kezd a következő egy év során, ami erőteljes javulás a tavalyi mélyponthoz képest (34 százalék). Azonban azt is látni kell, hogy
ez az arány még mindig alacsony, és a cégek beruházási szándéka nem tud tartósan 60 százalék felett maradni.
A nagy beruházási dömping tehát várat még magára. Ezt támasztja alá a KSH legutóbbi adata is, amely szerint az idei első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 9,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest" – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A célokat tekintve informatikai fejlesztésekre készülnek a legtöbben (30 százalék). Ezt követően a gépek, berendezések korszerűsítését közel minden negyedik cég (24 százalék) tervezi, míg a gépjárműpark korszerűsítésében az előző negyedévhez hasonlóan a kkv-k 15 százaléka gondolkodik.
A beruházási szándékot nagymértékben befolyásolja a cég tevékenysége. Míg a kereskedelem és szolgáltató szektorban az átlaghoz képest visszafogottabban – 53 százalék és 52 százalék – készülnek fejleszteni, addig az ipari, építőipari ágazatban és az agráriumban jelentősen megnőtt a beruházásban gondolkodók aránya. Mindkét ágazatban a vállalkozások 69 százaléka tervez bővítést, előbbinél ez 10 százalékpontos, utóbbinál pedig 16 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest.
A tevékenységi kör mellett a vállalkozás mérete is fontos meghatározó tényező.
Leginkább a kisvállalkozásoknál számíthatunk bővítésekre (60 százalék), ugyanakkor a mikrovállalkozások beruházási kedve javult látványosan - 42 százalékról 54 százalékra –, míg a középvállalkozásoknál 56 százalékról 52 százalékra csökkent ezen szándék.
A kkv-k piacbővítési szándékai jelentősen megváltoztak az elmúlt negyedévben. Március elején a cégek 43 százaléka mondta, hogy új piacra szeretne betörni meglévő termékével, szolgáltatásával. Közel minden harmadik kkv (30 százalék) foglalkozik termékfejlesztéssel, míg a profilváltás nem igazán jellemző a cégekre, a vállalkozások csupán 2 százaléka gondolkodik ebben.