Saját márkás termékében bízik a Magyar Vöröskereszt

zseblámpa
Vágólapra másolva!
Kereskedelmi tevékenységbe kezd - a Magyarországon működő karitatív szervezetek közül elsőként - a Magyar Vöröskereszt, hogy az adományok és a szponzoráció mellett kiszámítható, előre kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz is hozzájusson. Két termék lesz kapható, egy fej-és egy zseblámpa.
Vágólapra másolva!

Az új modell alapján népszerű és keresett termékek árusításába kezdenek, nem saját hálózattal, hanem üzleti alapon együttműködve gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel. Idén 3-4 termékkel indulnak, amiből év végéig 2 millió forintos bevételt várnak.

A hosszú távú, 5-10 éves tervekben pedig évi 10-15 millió forintos bevétellel kalkulálnak.

A lépés azért jelentős, mert a Magyar Vöröskereszthez eljuttatott adományok nem csoportosíthatóak át, kizárólag arra a területre fordíthatók, amelyre az adományozók szánták őket.

A kép illusztráció Forrás: AFP/Sam Panthaky

"A legnagyobb hazai humanitárius szervezetként folyamatosan dolgoznunk kell a forrásaink bővítésén is, hogy megfelelő hatékonysággal és színvonalon tudjuk ellátni a meglévő és az új feladatainkat. Az adományokon, a pályázati forrásokon és az állami támogatáson kívül szerettünk volna olyan bevételi forráshoz jutni, ami a Vöröskereszt alapelveivel összeegyeztethető és lehetőséget ad arra, hogy szabadon gazdálkodhassunk vele és olyan területekre fordíthassuk, amelyek ugyan fontos ügyek, de kevésbé ismertek vagy népszerűek az adományozók körében" - mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Minden lámpa után 600 forintot kap a Vöröskereszt

A termékválasztásnál a minőségen, a praktikus használhatóságon és a keresleten kívül szempont az is, hogy kapcsolódjon a Magyar Vöröskereszt tevékenységeihez, és adott esetben az egyedi gyártás is lehetséges legyen.

Az első két termék,

egy fej-, illetve zseblámpa a szervezet katasztrófavédelmi tevékenységéhez kapcsolódik.

Minden, a Magyar Vöröskereszt logójával ellátott csomagolásban forgalomba kerülő lámpa eladása után 600 forintot kap a szervezet.