Szaúd-Arábiában rejtőzik a fekete hattyú

fekete hattyú
Vágólapra másolva!
Noha az olajnak eddig egészen jó éve volt, és az árfolyam a hordónkénti 50 dollárhoz közelít, egyes elemzők szerint van egy konkrét és igen jelentős kockázat, amely mindent felforgathat. Újra beköszönthet a 25 dolláros olajár korszaka.
Vágólapra másolva!

Az idei év eddig kedvezett az olaj árfolyamának. A nyersanyag szép ralit tudott produkálni, ahogy az amerikai dollár gyengült, Kínából erős gazdasági adatok érkeztek, az OPEC-en kívüli kitermelés zsugorodott, a kereslet pedig emelkedett.

Ennek köszönhetően a WTI és a Brent típusú olaj egyaránt a hordónkénti 48 dolláros árfolyam körül mozog napjainkban, ami messze meghaladja az egy évvel korábban tapasztalt 30 dollár alatti mélypontot.

A fekete hattyú

Ez a felívelés azonban könnyen összeomolhat, amennyiben bekövetkezik az a „fekete hattyú esemény”, melyre a Bank of America Merrill Lynch globális nyersanyagkutató csapata figyelmeztet – írja a Business Insider.

A legutóbbi, ügyfeleiknek írt levelükben ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a piaci árfolyamon, amerikai dollárban mért globális GDP stagnál. Amennyiben pedig a dollár a jövőben erősödik, úgy Szaúd-Arábia válaszút elé kerülhet: vagy kismértékben visszavágja az olajkitermelését, hogy visszanyomja a Brentet az 50 dolláros szintre, vagy felhagy a fizetőeszközének rögzítésével.

A szaúdi riál elengedése

volna az a „fekete hattyú esemény”, melynek következtében a Brent hordónkénti 25 dollárig szakadhatna – figyelmeztetnek az elemzők.

Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa Forrás: Getty Images

Jóllehet a fentiek igencsak rémisztőek lehetnek a piaci szereplők számára, meg kell jegyezni, hogy az elemzők véleménye erősen eltér azzal kapcsolatban, hogy a szaúdiak mikor kezdhetik el valóban feloldani a jelenlegi kötött árfolyamot a dollárral szemben. A Capital Economics Közel-Kelettel foglalkozó közgazdásza, Jason Tuvey például korábban jelezte, csapata szerint a riál rögzítettsége hosszú távon is sértetlen marad.

Nagy fogadások

A másik oldalról viszont a PointState Capital vezetője, aki 1 milliárd dollárt keresett azzal, hogy az olaj ellen fogadott, jelezte, hogy shortolja a szaúdi devizát a dollárral szemben. Meglátása szerint ugyanis

a hosszú ideig fennálló alacsony olajár és az emelkedő költségek

végül oda vezetnek, hogy Szaúd-Arábia feloldja az immáron három évtizede tartó rögzítettséget.

Mindenesetre a riál elengedésével kapcsolatos félelmek kissé ellentmondásosak. Már csak azért is, mert a „fekete hattyú kockázat” olyan eseményt jelöl, melynek bekövetkeztére alig van esély. Amennyiben viszont mégis megtörténik, az igen rossz hatással van mindenkire – és pontosan erre figyelmeztet a Bank of America elemző csapata.