Már a fiatalok sem mernek kockáztatni a nyugdíjért

rossz hangulat fájdalom befektetés veszteség sikertelenség kár
Vágólapra másolva!
Talán az élet sok területén igaz a fiatalokra, hogy olyan kockázatokat is bevállalnak, amelyeket idősebb társaik nem, mindazonáltal a befektetéseknél úgy tűnik, nem ez a helyzet. Ha a megtakarításokról van szó, akkor az Y generáció tagjai ugyanis meglepően kockázatkerülők.
Vágólapra másolva!

Az 1980 és 2000 között született nemzedék, vagyis az Y generáció elsősorban a rövidtávú szükségletekre koncentrál, miközben ragaszkodik az alacsony kockázatú befektetésekhez – derül ki a UBS Wealth Management Americas jelentéséből.

Annak ellenére, hogy ez a nemzedék még elég hosszú befektetési távlatban gondolkodhat, mégis majdnem

kétszer annyi készpénz tartanak

a portfólióikban, mint az 1946 és 64 között született generáció – hangsúlyozta a kutatásért felelő Sameer Aurora a Business Insidernek. Noha a UBS kutatása amerikai befektetők hangulatát és viselkedését mérte, talán nem teljesen alaptalan arra gondolni, hogy máshol is igazak lehetnek Aurora szavai, miszerint ez a generáció sokkal inkább összpontosít a rövidtávú célokra és a jelenre ahelyett, hogy hosszú távú vagyongyarapításban gondolkodna.

Szemben a hagyománnyal

Megfigyelhető továbbá, hogy az említett korábbi nemzedékhez képest az Y generáció tagjai

ellenállnak az olyan hagyományos befektetői elveknek,

mint az egyes eszközök megvásárlása és hosszú távú megtartása egy következetes pénzügyi terv keretében. Ezt erősíti meg, hogy a nyugdíj-megtakarítási számlával rendelkező fiataloknak mintegy negyede már belenyúlt az ott tartott tőkébe. A másik érdekesség, hogy az Y generáció tagjai azt a hagyományos tanácsot sem fogadják meg, miszerint fiatalon érdemes kockázatosabb eszközökhöz nyúlni, majd a nyugdíjhoz közelítve egyre inkább rámenni a biztonságra.

Óvatosak, és a jelenre koncentrálnak a fiatal befektetők Forrás: 123rf.com

Szintén érdekes tendencia, hogy míg az idősebb korosztályok hajlamosan voltak hitelt felvenni például a saját lakás megszerzése érdekében, addig az Y generációhoz tartozók már sokkal inkább nyúlnak az albérlethez. Ezzel együtt pedig a gazdasági válság érezhetően

visszafogottságra nevelte ezt a nemzedéket a befektetések terén.

A volatilis piacok, a diploma utáni állásszerzés nehézsége, valamint a sokszor igen drága városi élet egyaránt táplálja a válság utáni traumát.

A jövő befektetői

Az Y generáció viselkedése pedig egyáltalán nem elhanyagolható, amennyiben a jövőbe akarunk tekinteni. Már a közeljövőben (2020-ig) ez, és az eggyel fiatalabb nemzedék fogja irányítani több a teljes elérhető eszközállomány több mint felét, ami meghaladja a 30 ezermilliárd dollárt – derül ki a PricewaterhouseCoopers kutatásából.