Végre itt a hitel a versenyképességre

Budapest, turizmus
Hungary, Budapest, The neo-gothic Hungarian Parliament building, designed by Imre Steindl
Vágólapra másolva!
Megnyílt a versenyképesség-növelésre kiírt hitelprogram a mikrovállalkozásoknak és a kkv-knak, a GINOP-8.3.1-16.
Vágólapra másolva!

Alább minden fontos tudnivalót megtalál a lehetőségekről és a kötelezettségekről a Magyar Pályázati Iroda vonatkozó dokumentuma szerint.

A Hitelprogram egyedi célkitűzése a finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztése. A Hitelprogram olyan beruházásokat támogat, amelyek pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, ugyanakkor a pénzpiacokon egyáltalán nem, vagy nem kellő mennyiségben jutnak finanszírozási forráshoz.

A KÖLCSÖNFELVEVŐK KÖRE

A Hitelprogram keretében a Kölcsönt devizabelföldinek minősülő

  • egyéni vállalkozó,
  • gazdasági társaság,
  • szövetkezet

formájában működő vállalkozások igényelhetik, amelyek a kölcsönszerződés megkötésekor is mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősülnek a Bizottság 651/2014/EU rendelet I. melléklete alapján, a kapcsolt és partnervállalkozások adatait is figyelembe véve.

Olyan bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett vállalkozás is részesülhet kölcsönben, amely az adott gazdasági éven belül kezdte meg működését.

A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

  • A kölcsön összege: minimum 1 millió Ft, maximum 600 millió Ft;
  • A kamat: évi 0 százalék, kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék és előtörlesztési díj nélkül;
  • Saját forrás: a projekt elszámolható költségének minimum 10 százaléka, használt gépjármű beszerzése esetén minimum 20 százaléka;
  • A hitelprogram keretösszege: 44 milliárd forint;
  • A kölcsön típusa: éven túli lejáratú kölcsön;
  • A projektek megvalósítási helye: a kölcsönfelvevő közép-magyarországi régión kívül bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe;
  • Futamidő:

– új ingatlan beruházás, felújítás esetén maximum 15 év,

– immateriális javak beszerzése esetén maximum 5 év,

– új eszköz beszerzése esetén az eszköz amortizációjának végéig,

– használt eszköz beszerzése esetén az eszköz amortizációjának végéig, de legfeljebb 5 év;

  • Rendelkezésre tartási idő: a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 hónap, ami indokolt esetben 6 hónappal meghosszabbítható;
  • Türelmi idő: a rendelkezésre tartás végétől számított legfeljebb 12 hónap, de maximum a szerződéskötéstől számított 24 hónap;
  • Határidő: a projektet a szerződéskötést követő 24 hónapon belül fizikailag és pénzügyileg be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.

A Hitelprogram keretében ugyanazon projekt csak egyszer részesülhet támogatásban.

BIZTOSÍTÉKOK

Az alábbi biztosítéki formák fogadhatók el:

  • ingatlanjelzálog,
  • ingó jelzálog (gépen, berendezésen, járművön, készleten),
  • fizetési számlakövetelésen alapított óvadék,
  • gazdasági társaság és szövetkezet esetén a tulajdonos készfizető kezessége,
  • egyéb természetes vagy jogi személy készfizető kezessége.

A KÖLCSÖN FELHASZNÁLÁSA

A kölcsön ezekhez a gazdaságilag életképes projektekhez használható fel:

  • tárgyi eszközbeszerzés;
  • használt eszközbeszerzés;
  • immateriális javak beszerzése;
  • építés (átalakítás, bővítés, felújítás), épületkivitelezés;
  • ingatlanvásárlás legfeljebb a projekt összes elszámolható költségének 2 százalékáig;
  • a fentiekben megjelölt tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó készletek beszerzése legfeljebb a projekt összes elszámolható költségének 30 százalékáig.

Használt eszköz beszerzése az alábbi feltételek teljesülése esetén számolható el:

  • ha az adott eszközt a megelőző hét évben nem európai uniós vagy hazai támogatásból szerezték be vagy állították elő, amit az eladó igazolni tud, és más megoldás (új eszköz beszerzése, lízing, stb.) igénybevétele nem indokolt;
  • ha az eszköz eladója igazolja az eszköz eredetét (adásvételi szerződéssel) ;
  • ha az értéke nem éri el a hasonló rendeltetésű, azzal azonos, vagy közel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező új eszköz piaci értékét;
  • ha a használt eszköz ára nem haladja meg a piaci árat;
  • ha a használt eszköz megfelel a hatályos szabványoknak, normáknak, technológiai és egyéb műszaki feltételeknek;
  • ha a használt eszköz nullára amortizálódik és az a végső lejárati napot követő időpontra esik.

Nem mezőgazdasági termelő vállalkozások élelmiszeripai Projektjei is Támogatásban részesülhetnek

  • amennyiben a támogatott beruházás eredményeként előállított termék nem az EUMSZ I. mellékletében feltüntetett termékkörbe tartozik,
  • amennyiben a vállalkozás középvállalkozásnak minősül és a támogatott Beruházás eredménye az EUMSZ I. mellékletében feltüntetett termékkörbe tartozik.

Az alábbi turisztikai fejlesztési projektek is részesülhetnek támogatásban:

  • szálláshelyfejlesztés;
  • vendéglátóhelyek infrastruktúrájának kialakítása és fejlesztése;
  • nagy vonzerejű fürdők fejlesztése;
  • tematikus parkok kialakítása és fejlesztése;
  • a magyar hagyományokat és a mai kor követelményeit ötvöző turisztikai fejlesztések, orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus fejlesztése;
  • üzleti turisztikai szolgáltatások fejlesztése turisztikai desztinációkon.
A turizmussal foglalkozó vállalkozások is hozzáférnek a rég várt hitelhez Forrás: Photononstop/Photononstop/Hermes Images

Gépjárművásárlás akkor finanszírozható, ha a cég a TEÁOR kódja alapján ez megengedett – kivéve ha az alábbi kódokhoz tartozik a tevékenysége:

– TEÁOR’03 60.24 közúti teherszállítás;

– TEÁOR’08 49.41 közúti áruszállítás.

A HITELPROGRAMBÓL KIZÁRTAK KÖRE

Nem részesíthetők támogatásban az alábbi vállalkozások, nem nyújthatók az alábbi célú támogatások:

  • halászati és akvakultúra-ágazat vállalkozásai;
  • mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez kapcsolódó tevékenységet végző vállalkozások;
  • mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy marketingjével kapcsolatos tevékenységet végző vállalkozások, amennyiben

– a támogatás összegét a piacon beszerzett vagy forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján rögzítik, vagy

– az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbítástól függ;

  • harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez nyújtott támogatás, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás;
  • az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatás;
  • a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására;
  • ha a vállalkozás fizetésképtelenségi eljárás hatálya alá tartozik;
  • olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

A Hitelprogram keretében továbbá nem köthető kölcsönszerződés és nem folyósítható kölcsön annak a kkv-nak, amely

  • potenciálisan gazdaságilag nem életképes;
  • jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási vagy végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll;
  • a kölcsönszerződés megkötésének idején az üzletszerű működéshez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
  • amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a hitelkérelem szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatott tett;
  • amellyel szemben a bíróság jogerősen büntetőjogi intézkedésként tevékenységének korlátozását rendelte el;
  • amelynek üzleti tevékenysége magában foglalja legalább az alábbiak egyikét:

– illegális gazdasági tevékenység (azaz olyan termelési, kereskedelmi vagy egyéb tevékenység, amely a közvetítőre alkalmazandó jogszabályok vagy szabályozás alapján illegális, ideértve az ember reprodukciós célú klónozását);

– dohány és dohánytermékek, desztillált szeszes italok és a kapcsolódó termékek gyártása, feldolgozása és forgalmazása;

– valamennyi típusú fegyver-, lőszergyártás és kereskedelem finanszírozása, illetve bármilyen jellegű katonai műveletek;

– kaszinók és annak megfelelő vállalkozások;

  • online szerencsejátékok és online kaszinók;

– pornográfia és prostitúció;

– atomerőművek leállítása és építése;

– olyan elektronikus adatgyűjtési programok vagy megoldások kutatása, fejlesztése vagy a velük kapcsolatos technikai alkalmazások, amelyek célja a fenti pontokban említett tevékenységek támogatása;

  • az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget, továbbá amely mint gazdasági társaság és az ezen gazdasági társaság többségi tulajdonosának többségi tulajdonában álló más gazdasági társaság (végső) kedvezményezett a 2007-2013 közötti programozási időszakban az európai uniós társfinanszírozású projektjének megvalósítása során a támogatási szerződésben (illetve a költcsönfelvevővel kötött szerződésben vagy a kezességvállalói nyilatkozatban) rögzített ütemezéshez képest felmerült késedelmét nem dolgozta le, amíg e késedelem fennáll;
  • az 1407/2013/EU rendeletben meghatározott összeghatár felett részesült, illetve részesülne csekély összegű támogatásban;
  • mesterségesen teremtette a támogatási jogosultság megszerzéséhez szükséges körülményeket kifejezetten azzal a céllal, hogy a támogatási rendszer céljaival ellentétes előnyhöz jusson;
  • a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, vagy más jogszabály értelmében nem részesülhet támogatásban;
  • a kölcsönszerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja;
  • nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek;
  • a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének nem tett eleget;
  • nem minősül átlátható szervezetnek;
  • elsődleges tevékenysége pénzügyi, biztosítási, üzletvezetési, üzletviteli vagy egyéb vezetési tanácsadás tevékenységi körbe tartozik;
  • a Hitelprogramban korábban nyújtott lejárt vagy nem teljesítő kölcsönnel rendelkezik;
  • harmadik személy felé olyan kötelezettsége áll fenn, amely a kölcsönnel létrejött projekt céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
  • az uniós állami támogatási szabályok szerint nehézségekkel küzdő vállalkozás;
  • a támogatási rendszerből való kizárás hatálya alatt áll;
  • nem rendelkezik a Hitelprogram keretében finanszírozott termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó konkrét követelményekhez, a pénzügyi tervhez és a végrehajtás határidejéhez megfelelő szükséges adminisztratív, pénzügyi és működési kapacitással.

KÖTELEZŐEN MELLÉKELT DOKUMENTUMOK

Ha a kölcsönszerződéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik hiányzik, a hitelkérelem nem fogadható be. Az alábbi mellékleteket kötelező csatolni:

  • az alapító (létesítő) okiratát vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okirat;
  • ingatlanbiztosíték esetén az ingatlan tulajdoni lapja;
  • 30 napnál nem régebbi köztartozásmentességet mutató nemleges adó- vagy adatbázis-igazolás;
  • saját forrás rendelkezésre állás igazolása;
  • az aláírási címpéldány;
  • a projekt megvalósításának elindításához szükséges jogerős hatósági engedélyező határozat vagy arra vonatkozó kérelem benyújtását igazoló dokumentum (ez a hatósági engedélyhez kötött projektek esetében releváns);
  • környezeti hatástanulmány vagy annak előzetes dokumentációja az olyan projekteknél, amely a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005 (XII.5) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti tevékenységre irányul;
  • igazolás arról, hogy tájékoztatták a fogyasztói kezest, ha ilyet vonnak be, és legalább 3 nappal az aláírás előtt;
  • amennyiben a kölcsönfelvevő banki kötelezettséggel vagy garanciamegbízási szerződéssel rendelkezik, az érintett bank cégszerű nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kölcsön felvételéhez vagy a garancia és a kapcsolódó biztosítékok nyújtásához hozzájárul;
  • igazolás arról, hogy a kezes vagy egyéb biztosítékot nyújtó természetes személy a 2015. évi CV. törvény 16.§ (7) bekezdése alapján a Családi Csődvédelmi Szolgálat központi szerve által kiállított tanúsítványt benyújtotta, vagyis az ARE nyilvántartásban nem szerepel adósként, vagy az ARE nyilvántartásban adósként szerepel, de az adósságrendezési eljárás vele szemben már lezárult;
  • igazolás arról, hogy a kezes vagy egyéb biztosítékot nyújtó természetes személy arra vonatkozó nyilatkozatát benyújtotta, hogy adóstársként, illetve egyéb kötelezettként nem áll adósságrendezési eljárás hatálya alatt.