Kétmilliárd várakozik még a Szép-kártyákon

SZÉP-kártya, Széchenyi Pihenőkártya
A Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtásra kerülő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), amelyek a Pénzjegynyomdában készültek (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Mintegy 2 milliárd forint van még a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2014-es befizetésekből, amelyek felhasználási határideje május 31-én jár le.
Vágólapra másolva!

Az OTP Szép-kártyások a 2014-es juttatások több mint 97 százalékát már felhasználták, csak a pünkösdi hosszú hétvége alatt mintegy 120 millió forintot költöttek. A május 31-ig hátralevő időszakban kevesebb mint 1,5 milliárd forintot kellene elköltenie a kártyabirtokosoknak - közölte az OTP.

Május 31-ig lehet elkölteni a 2014-es keretet Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

Az MKB Szép-kártyákon a 2014-ben átutalt keretösszeg 2,72 százaléka, 301,6 millió forint van még. A kevesebb mint 30 ezer érintett munkavállalót heti rendszerességgel e-mailben külön értesítik a lejárati határidőről, és a honlapon, valamint a Facebookon is felhívják erre a figyelmüket.

A K&H Szép-kártyákon nagyjából 201 millió forint vár felhasználásra, az összeg 43 százaléka a szálláshely, 30 százaléka a vendéglátás, és 27 százaléka a szabadidő zsebben.

A törvényi kötelezettségnek megfelelően a május 31-i lejáratot követően a 2014. évi el nem költött Szép-kártyás juttatásokat a kibocsátó bankoknak június 30-ig kell visszautalniuk a juttatást biztosító szervezetnek, a munkáltatóknak.