Tíz nap múlva megváltozik a vámkezelés

NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal, illusztráció
Vágólapra másolva!
Május elsejétől a vállalkozásoknak már az új uniós vámjogszabályokat kell alkalmazniuk a vámkezelések során. A változások célja az elavult szabályok frissítése mellett az európai gazdálkodók versenyképességének növelése, valamint az adminisztrációs folyamatok digitalizálása. Amennyiben a vállalkozások nem készülnek fel az új vámjogszabályi környezetben való működésre, fennakadás keletkezhet az értékesítési láncaikban, egy esetleges hatósági vizsgálat során pedig akár jelentős bírságot is kockáztatnak.
Vágólapra másolva!

Május 1-jén életbe lép ugyanis az új Uniós Vámkódex, valamint annak uniós és nemzeti végrehajtási szabályai.

„Az új uniós vámszabályozás célja, hogy megfeleljen az elmúlt két évtizedben a nemzetközi kereskedelemben tapasztalt változások támasztotta követelményeknek valamint, hogy összehangolja a tagállamok vámhatóságainak fellépését Európa-szerte.

– mondta Vargha Zoltán, az EY Adó Üzletág vámszakértője. „A vállalatok számára a változások összetettsége és a felkészülési idő rövidsége jelentik a legnagyobb kihívást. A jogszabályok által meghatározott átmeneti időszakban a cégek folytathatják ugyan tevékenységüket jelenlegi engedélyeikkel, de már az új jogszabályi rendelkezéseket is figyelembe kell venniük. Hozzátette,

Az új jogszabályban változnak az alapvető eljárások, meghatározások, ügyintézési szabályok és számos általános rendelkezés is.

Újra kell gondolni a szerződéseket

„A cégeket leginkább a vámeljárások és vámjogi egyszerűsítések rendszerének átalakulása, a vám alapját képező vámértékre és vámbiztosítékra vonatkozó szabályok szigorodása, az új kritériumokkal bővülő engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusz felértékelődő szerepe, valamint az olyan alapvető fogalmak, mint az „exportőr" megváltozása érinti majd. Az érintett vállalatoknak újra kell gondolniuk szerződéseiket is, hiszen az új jogszabályi követelmények tükrében változnak a felek közötti jogok és alapvető kötelezettségek" – tette hozzá Fülöp Attila, az EY Adó Üzletág vámszakértője.

Jelentős bírságot kaphat

Ha az érintett cégek nem felelnek meg az új vámjogszabályoknak, akkor a vámhatóság nem fogja elvégezni a kért vámkezelést, és ezért az adott cég az áruit nem fogja tudni felhasználni tevékenységének ellátásához. Továbbá, ha a vámhatóság szabálytalanságot állapít meg, akkor jelentős összegű bírságot is kiszabhat.

Informatikai fejlesztéseket igényelhet

Az új Uniós Vámkódex célja az is, hogy elektronikussá tegye a hatóságok, illetve a gazdálkodók közötti kommunikációt. Az erre alkalmas új digitális felületeket fokozatosan alakítják ki, a jelenlegi tervek szerint 2020 végéig. Az új vámjogszabályok bevezetése nem csupán a vámhatóságok, de a gazdálkodók részéről is költséges és időigényes informatikai fejlesztéseket igényelhet.