Megemelik a NAV-osok bérét

NAV, Nemzeti Adó-és Vámhivatal, illusztráció
Vágólapra másolva!
30, illetve 50 százalékos béremelést ígért a NAV dolgozóinak az adóhivatal elnöke. Életpályamodellt vezetnek be az adóhivatali dolgozók számára is.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon alkalmazottai, akik a NAV-törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is

az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint

- jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár kifejtette, a kabinet elkötelezett az állami tisztviselők jövedelmének emelése és az életpályamodell kialakítása mellett, amire a pedagógusoknál és a rendvédelmi dolgozóknál már sor került. A NAV dolgozóira vonatkozó életpályamodellről szóló jelentést április 4-én fogadta el a kormány.

Tállai András szerint az életpálya kialakítására azért is szükség van, mert az elmúlt időszakban elvándorlás tapasztalható a NAV-nál,

nemcsak a versenyszféra szippantja el a tapasztalt, jó szakembereket, hanem más állami hivatalokhoz

- a rendőrséghez, a katasztrófavédelemhez, a büntetés-végrehajtáshoz - is hívják őket. Ezt a folyamatot meg kell állítani, mert a NAV felelőssége igen nagy abban, hogy befolynak-e az állami bevételek - hangsúlyozta az államtitkár.