Születőben az új vidámpark nagyhatalom

Disneyland Sanghajban makett
Vágólapra másolva!
A tervek szerint júniusban nyit a sanghaji Disneyland, amely a vállalat egyik legnagyobb globális dobása lesz a vidámparkok terén. Ezzel pedig megszülethet Ázsia új Disney Park nagyhatalma.
Vágólapra másolva!

A világ top 10 vidámparkja 2014-ben 5 százalékot meghaladó látogatottsági növekedést produkált, és több mint 392 millió vendégük volt. A tematikus vidámparkok globális térképe azonban egyre inkább változóban van, ahogy Ázsia szerepe fokokozatosan nő – derül ki az EconoMonitoron megjelent elemzésből. A háború után ugyanis ez a műfaj szinte teljesen amerikai volt, majd az 1980-as évektől kezdett elterjedni a fejlett gazdaságokban. Mára ott tartunk, hogy a Disney bevétele például tavaly 4,4 milliárd dollárral emelkedett, és először haladta meg az 50 milliárdot.

Ázsia azonban egyre nagyobb piacot jelent a parkoknak, és már Észak-Amerikával versenyez. Kelet-Ázsiában Tokió és Hongkong adja a két legfontosabb Disney Parkot, de júniusi nagy sanghaji megnyitó mindent felforgathat.

A régi nagyok

Hongkong teljesít a legrosszabbul, mivel az egy évtizede nyitva lévő park napi látogatottsági száma alig éri el a 34 ezret, ami a legalacsonyabb a Disney parkok között. Ahogy pedig a kínai vendégek száma csökken, a hongkongi Disneyland tavaly

20 millió dolláros éves veszteséget szenvedett el.

A következő két év pedig az elemzés szerint komoly kihívást jelent majd, mi több, kritikus lesz.

A hongkongi Disneyland főbejárata Forrás: Wikipedia.org

Szintén nehézségekkel küszködik a japán főváros, ahol először nyitottak Disney Parkot az USA-n kívül 1983-ban. Tavaly a látogatók száma ugyanis több mint 1,1 millió fővel 30,2 millióra zsugorodott. Noha Tokióban már a harmadik egymást követő évben emelték a jegyek árát, a japán gazdaságélénkítő program, az „Abenomics” támogatóan hathat a Disney Parkra is. A jen leértékelődése és a fogyasztásélénkítés ugyanis segítheti a vendégszám felpörgetését.

Jön az új óriás

Mindazonáltal a Disneynél minden szem Kínára figyel. Várhatóan ugyanis

június 16-án nyit majd meg

a Disneyland Sanghajban a Disney és a Shanghai Shendi közös irányítása alatt, ami hatalmas attrakció lesz az üzemeltetőnek. Olyannyira, hogy a Disney nemzetközi vidámpark-bevételei az idei 2 milliárd dollárról a 2020-as évekre akár meg is duplázódhatnak. Az új park sikerét legkorábban majd a 2017-es pénzügyi évben lehet mérni, de az előzetes várakozások igencsak biztatók.

Forrás: AFP/Thomas Samson

A számítások szerint kezdetben 10-20 millió éves látogatószám várható a sanghaji parkban, de a projekt

szélesebb körű hatásokkal is bír.

A park ugyanis infrastrukturális és logisztikai beruházásokat követel meg, támogatja a belföldi közlekedésfejlesztést, megnövelheti a Kínába látogató külföldi turisták számát és még az ingatlanpiacot is élénkíthet.

Ha tehát a Disney valóban sikert tud elérni Sanghajban, az globálisan is komoly lépés lesz a vidámpark üzletágában, miközben valószínűleg Kína is szépen profitálhat a parkból.