Simicska fia viszi tovább a Magyar Nemzet kiadóját

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Simicska Lajos 24 éves fia lesz a Magyar Nemzet kiadójának új ügyvezetője, de a cégiratok szerint Tóth Marianna is a helyén marad.
Vágólapra másolva!

Nem kívánta kommentálni a Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor a Marketing és Média Online értesülését, amely szerint

Simicska Ádám Lajost nevezik ki a napilapot is kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. élére.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel bő egy éve nyíltan szembenálló vállalkozó 24 éves fiát a hivatalos cégadatok szerint április 13-án nevezték ki ügyvezetőnek – neve mellett hétfőn délelőtt még a „bejegyzés alatt” kitétel szerepelt.

A cégadatok szerint marad a posztján az eddigi ügyvezető, Tóth Marianna is, aki Liszkay Gábort váltotta a G-nap után.

Simicska Lajos fia kerül a kiadó élére Fotó: Bielik István - Origo

Úgy tudjuk, hogy Simicska Ádám már egy ideje bejár az Üllői úton lévő szerkesztőségekbe, és közelről figyeli, hogy miként is működik apja médiabirodalma – a Magyar Nemzet mellett az MNO, a Lánchíd Rádió és a Class FM szerkesztősége is ott található.

Visszaesett a példányszám

A Matesz adatai szerint tavaly a negyedik negyedévben naponta átlagosan 38 614 Magyar Nemzetet nyomtak, és ebből átlagosan 22 664-et tudtak értékesíteni – egy negyedévvel előtte még átlagosan 45 036-ból adtak el 25 468 darabot.

2014 végén még 24 ezer körül volt az előfizetők száma, amely 2015 végére körülbelül 15 ezerre csökkent.