Ha kíváncsi, mit hoz a jövő, itt megtudhatja

Brain Bar Budapest Design Terminál innováció
Vágólapra másolva!
Javában zajlik a negyedik ipari forradalom, az internet, a robotok, az okos, hálózatba kapcsolt eszközök és a mesterséges intelligenciák térhódítása. A világ rengeteget változott az elmúlt években, és még többet fog a közeljövőben. 2015 után 2016-ban is megrendezik a Brain Bart, Európa legnagyobb jövőfesztiválját, ahol a résztvevők nem csak hallgathatják a meghívott nemzetközi szakértőket, de vitába is szállhatnak velük. A rendezvény főtámogatója a Google lesz, médiapartnere a Wired magazin.
Vágólapra másolva!

Nagydarab férfi áll Budapest első és egyetlen bevásárlóközpontjában, az Europarkban. A jobb füléhez antennával szerelt féltéglát szorít fehéredő bütykökkel, és öblös hangon kiabál:

Az emberek lenézéssel vegyes félmosollyal nagy ívben kerülik, mint a bolondot. A vonal túlvégén egy kéz lecsapja a kagylót és püfölni kezdi a katódsugárcsöves monitort, amin a Win95 épp előadja a kékhalált, aznap negyedszer. A sarokban riadtan hallgat egy betárcsázós modem.

Más lett a világ

Azóta sok internet lefolyt az üvegszálas kábelen. Már nem kell csalódottan és értetlenül hazakullogni, ha a másik nincs ott a megbeszélt találkán, van mobiltelefon, sőt Messenger. A busz még mindig nem akkor jön, amikor a tábla szerint kellene, de az app méterre pontosan mutatja, hol jár éppen.

Nemhogy térerőből, de mobilnetből sincs hiány.

Nem kell este kényszerűségből a szomszéddal sörözni a gangon, mert a barátok elérhetetlenek. Erőfeszítéseket kell viszont tenni, hogy az ember ne tudjon róla, mit reggelizett az ismerőse a város másik végén. A hűtőgép szól az okostelefonnak, ha kifogyott belőle a tej, a telefon pedig leadja a rendelést a boltnak.

Itt a negyedik ipari forradalom

A világ nagyot változott, mióta a nagydarab férfi kétségbeesetten kereste a térerőt az Europarkban, és még több változás jön. Térdig járunk a negyedik ipari forradalomban,

rohamosan terjednek a robotok, a mesterséges intelligenciák és az okos, hálózatba kapcsolt gépek.

Változik a társadalom, az emberi kapcsolatok, átalakul a gazdaság, a munkaerőpiac.

A robotok már a spájzban vannak Forrás: AFP/John Macdougall

A gépek elveszik a munkát

A Bank of America Merryl Lynch előrejelzése szerint a robotok és a mesterséges intelligenciáki fejlődése miatt az USA-ban a dolgozók 47, az Egyesült Királyságban a 35 százaléka veszítheti el az állását 20 éven belül.

A negyedik ipari forradalom, a robotok, a mesterséges intelligenciák és a hálózatba kapcsolt eszközök robbanásszerű terjedése volt a központi téma a világ vezetői közt a Világgazdasági Fórum szokásos éves tanácskozásán 2016 januárjában. A tanácskozáshoz időzítve publikált tanulmány szerint

a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5 millió munkahelyet szüntet meg 2021-ig

a világ 15 vezető országában. A munkaerő kétharmada adminisztratív területen válik feleslegessé, a folyamat fő vesztesei pedig a nők lesznek.

A banki tanácsadók sem lesznek biztonságban

A gépek nem csak a különösebb képzettséget nem igénylő fizikai munkákból, a gyártósorok és a hamburgersütők mellől szoríthatják ki az embereket. Hamarosan eljön az idő, amikor programok végzik majd a banki tanácsadást és egyéb szellemi munkákat. Nem csak azért, mert az algoritmus nem kér havi fizetést, hanem mert a digitális nemzedék tagjai (ők azok, akiknek a Wikipédián kell utánanézniük, mi az a térerő, Win95, katódsugárcsöves monitor és betárcsázós modem)

szívesebben kommunikálnak online, mint személyesen,

sőt sokszor szívesebben kommunikálnak géppel, mint emberrel.

Futorológiai fesztivál

Többek közt a fent említett jelenségek megvitatására hozta létre a Design Terminal, a We Love Budapest és az Akvárium Klub 2015-ben a Brain Bar nevű technológiai, gazdasági, futurológiai fesztivált, ahol a meghívott szakértők és a közönség kitárgyalhatta a jelen és a közeljövő trendjeit. A 2015-ös Brain Bar a szervezők szerint sikeres volt, ezért 2016-ban ismét megrendezik a fesztivált.

2016-ban másodszor rendezik meg a Brain Bart Forrás: Design Terminál

A Google lesz a főtámogató

A Brain Bar Budapest a jövő trendjeivel foglalkozik. Azzal, hogy milyen változást hoz életünkbe a már napjainkban is zajló technológiai átalakulás, a negyedik ipari forradalom. A fesztiválon egyszerre 40 témában zajlanak majd viták, mondta az Origónak Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, a Brain Bar Budapest alapítója. "A Brain Bar küldetése a jövőképesség: hogy legyen saját elképzelésünk, készüljünk aktívan a változásokra” - hangsúlyozta.

A 2016-os fesztiválhoz két ismert nemzetközi márka csatlakozik, árulta el a Brain Bar alapítója.

Az esemény főtámogatója a világ legértékesebb vállalatának számító Google lesz.

A cég ritkán száll be önálló rendezvények mögé, így döntésük kivételes esetnek tekinthető, mondta Böszörményi-Nagy Gergely.

A másik fontos támogató a Wired magazin lesz,

az egyik legolvasottabb technológiai magazin szerte a világon.

A Brain Baron számos szakértő és híresség fog részt venni, például:

  • Chris Hadfield, a Nemzetközi Űrállomás egykori parancsnoka,
  • Ugron Zsolna író,
  • Tim Harford brit közgazdász és bestseller szerző,
  • Santieri Koivisto, a Minecraft videojáték megalkotója,
  • Virginia Postrel kaliforniai filozófus,
  • Jon Evans, a TechCrunch mesterségesintelligencia-szakértője.

A 2016-os Brain Bar Budapest huszonöt helyszínen zajlik majd, a belvárosi Akvárium Klub mellett szabadtéren, hajókon sőt, háztetőkön is. A fesztivál programjához számos civil szervezet, nagyvállalat és startup csatlakozik saját eseményekkel.