A feltörekvők is beleszerettek az euróba

euró dollár deviza valuta
Vágólapra másolva!
Bár nem könnyű felvenni a versenyt a kötvénypiacon az amerikai pénzpumpával, az Európai Központi Bank mégis megpróbálja. Ennek eredményeként ma már sok olyan szereplő is euróban bocsát ki papírokat, melyek eddig inkább a dollárra szavaztak.
Vágólapra másolva!

Az Európai Központi Bank (EKB) jelentős élénkítései a feltörekvő piacokat is egyre inkább megnyerik maguknak. Hongkongtól Mexikóig ugyanis egyre nagyobb mértékben bocsátanak ki euróban denominált kötvényeket – írja a Bloomberg. A friss lendületlen köszönhetően pedig idén eddig rekord mértékű, 28 milliárd eurós volt a kibocsátás. Ráadásul

a kormányok ebben az évben 40 százalékban fedezhetik a finanszírozásaikat a közös valutával,

ami példa nélküli szint lenne – derül ki a Société Générale előrejelzéséből.

A márciusban bejelentett legutóbbi EKB élénkítést követő hetekben a leggazdagabb hongkongi magánszemély kezében lévő CK Hutchison Holdings és a Fomento Economico Mexicano (Femsa) is euróban denominált üzletet jelentett be. Ráadásul Kolumbia és Mexikó is igyekszik kihasználni az euró piacán jelentkező hozamokat, melyek a Bank of America Merrill Lynch átlagosan 3,6 százalékponttal alacsonyabbak a dollár által kínáltaknál.

Leszámolás a dollárral

Noha Mexikó és Kolumbia számára hosszú évekig egyértelmű volt a legnagyobb kereskedelmi partnerüknek számító USA fizetőeszközében vonjanak be forrást, az európai rátákra vonatkozó kilátások megváltoztak – ahogy mexikói államadósságért felelő Alberto Torres is jelezte. A mexikói kormány ráadásul már

február közepén 2,5 milliárd értékben adott el euróban kibocsátott kötvényeket,

megelőzve az EKB várt akcióját.

Sokan örülnek az EKB akciójának Forrás: AFP/Daniel Roland

Az eurókötvények volumene mára elérte a kritikus tömeget – hangsúlyozta a Société Générale április közepén kiadott jelentése, amelyben kiemelték, hogy a feltörekvő piacok feltehetően rendszeresen érinteni fogják ezt a piacot.

Mindez azt jelenti, hogy amennyiben nem számoljuk Argentína hatalmas, 16,5 milliárdos kötvénypiaci akcióját ebben a hónapban, az euróban denominált állampapír-kibocsátás akkor is meghaladni látszik a 2010-es szintet.

Nyereséges adósság

Az elmúlt 5 évben egyébként a feltörekvő piaci adósságok euróhozamai 329 bázisponttal 1,5 százalékra csökkentek, míg a dollárban denominált párjaik csupán 19 bázisponttal 5,15 százalékig mérséklődtek – olvasható le a Merrill Lynch indexeiről. Ez az összehúzódás pedig sok olyan ország számára biztosított kiváló lehetőséget, amely

igyekezett profitálni az európai piacon tapasztalható alacsony kamatokon

– mondta Torres.

Egyre többen távolodnak el a dollártól Forrás: REUTERS

Mexikó számára ez konkrétan azt jelenti, hogy február 16-án 3,42 százalékos hozammal tudtak 15 éves lejáratú kötvényeket eladni euróban, míg az ugyanilyen lejáratú kint lévő dollárkötvényekkel 4,3 százalékon kereskedtek. Március 16-án pedig Kolumbia is visszatért a közös európai fizetőeszközhöz 2001-et követően, és 1,35 milliárdos értékben dobtak piacra papírokat.

A jelenlegi trend pedig valószínűleg folytatódni fog, köszönhetően az amerikai jegybank és az EKB közti politikai különbségeknek – mondta Anton Hauser, az Erste Asset Management munkatársa. Egyszerűen azért, mert olcsóbb euróban hitelt felvenni.