Nem jön több uniós pénz, ha besokallnak a korrupció miatt

Vágólapra másolva!
2020 után már nem biztos, hogy jön pénz.
Vágólapra másolva!

Az uniós alapok mechanizmusa addig működik, addig érkeznek támogatások, amíg vannak nettó befizető országok - mondta a Balázs Péter egyetemi tanár, volt uniós biztos a Transparency International (TI) Magyarország sajtóeseményén.

Szerinte ugyanis

A 2020 utáni uniós költségvetési ciklus tárgyalásakor azonban erős lesz a befizető, fejlett országok belpolitikai hátterének hatása.

Vagyis az, hogyan tudják elfogadtatni a saját lakosságukkal, hogy továbbra is nettó befizetők maradnak. Miközben a máshol megvalósuló beruházások túlárazottak, ráadásul korrupciós kockázatot jelent az egyes országokban érezhető nagyfokú központosítás is.