A kiábrándító adatok miatt húzták le a növekedési kilátásokat

profit dollár eredmény tőzsde piac gazdaság
Vágólapra másolva!
Három hónapon belül másodszor rontotta a világgazdaság növekedési kilátásait az OECD.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, azaz az OECD „a kiábrándító friss adatok alapján” döntött így. A párizsi székhelyű szervezet jelentése szerint – amelyben a G7-országok, Kína, India, Brazília és az eurózóna növekedési kilátásait közölte – a világgazdaság növekedési üteme idén 3 százalékos lesz, 0,3 százalékponttal alacsonyabb a novemberi előrejelzésnél, amelyben ugyancsak 0,3 százalékponttal csökkentette a korábbi várakozását az OECD.

A lassulás az OECD szerint állandósult, miután

már semmilyen motor nem húzza a gazdasági növekedést,

ellentétben az elmúlt évekkel, amikor a fejlődő országok növekedése kompenzálta a fejlettek lassulását.