Félretájékoztatta ügyfeleit a Groupama

Így szúrnak ki a jó vezetőkkel, új kötelező biztosítási díjak, túl sok kedvezmény a balesetmentes sofőröknek
Vágólapra másolva!
Téves információkat közölt több mint négyezer ügyfelével a Groupama Biztosító, ezért négymillió forint bírsággal sújtotta a Magyar Nemzeti Bank. 
Vágólapra másolva!

A biztosító a díj nem fizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közölt az érintett ügyfelekkel - közölte a jegybank.

A biztosító 2013 októberétől kezdődően

negyed éven keresztül négyezernél is több fogyasztót tévesztett meg.

A jegybank szerint a biztosító a törlésértesítő levelekben nyújtott tájékoztatása befolyásolhatta a fogyasztók új biztosítási szerződés megkötésére irányuló ügyleti döntését, ők ugyanis nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról.

Az ügyfeleket a biztosító negyed éven át félretájékoztatta Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

A kgfb-szerződés megszűnése minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfelet érintő jelentős hátránnyal járhat, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztó, mind a közlekedésben részt vevő más személyek elemi érdeke.