Tanítani kéne a feltörekvő cégek önállóságát

5+1 dolog, amiért örülhetsz a szakításnak boldog öröm vidám gif
Vágólapra másolva!
A kis- és középvállalatok alkotják a magyar gazdaság gerincét, piaci jelentőségük vitathatatlan, a GDP-re és a hazai foglalkoztatottságra nézve is kulcsfontosságú, hogy fennmaradjanak és növekedjenek. A Deloitte Feltörekvő Középvállalati Üzletágának első ízben megjelenő Versenyképességi Indikátor Jelentése szokatlan tényezőket vizsgált, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a hazai feltörekvő vállalatok, ezzel a magyar gazdaság versenyképességének alakulásához.
Vágólapra másolva!

Félmillió cég

Magyarországon 2014-ben összesen valamivel több mint 506 ezer kkv működött, mely több mint 1,7 millió alkalmazottat foglalkoztatott. Ez a vállalati szektorban foglalkoztatott összes munkavállaló 70 százalékát teszi ki, míg a vállalkozások száma alapján több mint 99 százalékos lefedettségről beszélhetünk. Az európai uniós átlaghoz képest Magyarországon hangsúlyosabb a középvállalkozások által hozzáadott gazdasági érték szerepe.

Új kategória: feltörekvő középvállalat

A Deloitte mélyebben szerette volna értelmezni a szektor előtt álló kihívásokat, ezért 350 hazai vállalat tulajdonosa, cégvezetője és pénzügyi vezetője bevonásával idén először elkészítette a Versenyképességi Indikátor Jelentést, melyben feltörekvő középvállalatokat (FKV) kérdezett meg a versenyképességüket befolyásoló tényezőkről (változásmenedzsment, kockázatkezelési módszerek, utódlás, emberierőforrás-menedzsment és ügyfélszerzés). A Deloitte Magyarország által feltörekvő középvállalatként definiált vállalkozások olyan dinamikusan növekedő cégek, melyek rangsorban a TOP500 legnagyobb vállalatot követik, és éves árbevételük meghaladja az 1 milliárd forintot – az elemzés alapján Magyarországon ma hozzávetőlegesen 7000-7300 ilyen vállalat működik.

Optimizmus, vidámság a szektorban Forrás: giphy.com

„A megkérdezett FKV-k 90 százaléka kedvezően ítéli meg a helyzetét, és szinte minden második optimistán látja a jövőt. Ez abból fakad, hogy a válság már kevésbé érezteti a hatását a piacon, vagyis a vezetők inkább a növekedésre, mintsem a túlélésre koncentrálnak, egyre nagyobb hangsúlyt kap a megfelelő ügyfélszerzési stratégia kialakítása és a képzett munkaerő felkutatása és megtartása” – részletezte Pádár Péter, a Deloitte Feltörekvő Középvállalatok Üzletágának vezetője.

Új ügyfél, minőségi munkaerő

A Deloitte által készített FKV-problématérkép alapján a feltörekvő középvállalatoknak kiemelt fejlődési igényük – az általuk kiemelt jelentőséggel bíró területek közül – leginkább az ügyfélszerzés és a minőségi munkaerő felkutatása iránt van. Ezeket nevezhetjük jelenleg a piac legégetőbb kihívásainak.

Pádár Péter szerint a Deloitte Versenyképességi Indexének eredményei alapján

tízből két vállalkozásnak állandó probléma megtalálni a minőségi munkaerőt,

további négy pedig bizonyos területekre nehezen talál munkatársat. Még inkább szenvednek emiatt a vidéki és kisebb árbevételű cégek, ők nehezebben nyerik el főleg a frissdiplomások figyelmét az álláskeresési piacon” – teszi hozzá a Deloitte szakértője.

Elmondható, hogy a magyar FKV-k jellemzően önállóan néznek szembe a problémákkal, a többség (53 százalék) még mindig nem vesz igénybe külső szakértői segítséget tanácsadó cégektől, ügynökségektől, habár az egyértelműen indokolt lenne. Amikor élnek a külső tanácsadó szakértelmével, akkor leggyakrabban a megfelelő munkaerő megtalálása érdekében alkalmaznak ügynökséget (29 százalék), de tréningre, szervezetfejlesztésre (18 százalék), valamint marketingkommunikációs célokra (13 százalék) vesznek igénybe külső segítséget.

Ez utóbbi adat azért különösen fontos, mert a felmérésből kiderül, hogy a cégek 56 százaléka még weboldallal sem rendelkezik, a megkérdezettek 29 százaléka pedig semmilyen marketingtevékenységet nem végez. Ez pedig az ügyfélszerzéssel, az ügyfélkezeléssel kapcsolatos egyik legnagyobb problémát jelenti: fogyasztói oldalról ugyanis

felértékelődött a vásárlás előtti információgyűjtés,

az eladáshelyi reklámok „rábeszélő” szerepe, a promóciók és az ár-érték arány megfelelően közvetített üzenete. Online jelenlét és megfelelő pozícionálás híján azonban a cégek le- és kimaradhatnak a piaci versenyből, miközben a megkérdezettek 65 százalékának jelent gondot a piac árérzékenysége.

Fel fogjuk ismerni a hangjukat, de még alakul

„A feltörekvő középvállalatok szempontjából az a legfontosabb, hogy képesek legyenek felismerni saját célcsoportjuk valós fogyasztói igényeit, szokásait, és ennek megfelelően alakítsák ki a célcsoportra szabott, egyéni stílusú kommunikációt, nyelvezetet és eszközt” – hangsúlyozta Pádár Péter.

Majd a gyerek folytatja?

A magyarországi családi vállalatok és vállalkozások a GDP mintegy 50-60 százalékát adják, a foglalkoztatottak közel fele tartozik ehhez a körhöz, és munkaerő-megtartó képességük is jellemzően erősebb, mint más jellegű vállalkozásoké. Azonban más kihívásokkal kell szembesülniük, mint egy hagyományos vállalatnak, ezek közül az egyik legfontosabb az utódlás kérdése. A felmérés alapján

a megkérdezett cégek közel 85 százaléka működik családi vezetés alatt,

és közel harmaduknál merült fel az utódlás kérdése az elmúlt öt év alatt, míg több mint ötödük számít erre a következő fél évtized során. A családi vállalkozások 14 százaléka már nyitott arra, hogy a vezetői feladatokat ne családtag, hanem külső fél lássa el.

Pádár Péter elmondta: „Az utódlás, történjen családon belül vagy kívül, sok üzleti, jogi kockázatot rejt magában. Ezek elkerülése érdekében javasolt egy, a vállalat belső viszonyaira szabott, hosszú távú utódlási terv és keretrendszer elkészítése.”

Ötlet van, legyen forrás is

Miként az a Deloitte 2015-ös K+F felméréséből is kiderült, Magyarország ugyan a mérsékelt innovátorok közé tartozik, de folyamatosan növekednek a vállalatok K+F ráfordításai. Az innovatív projektötletek azonban olykor nehezen jutnak külső finanszírozáshoz; ennek egyik fő oka a kisebb vállalatoknál jelentkező fedezethiány, illetve az, hogy

az innovatív kkv-k és a finanszírozók nem minden esetben értik meg egymás szándékait,

elvárásait. (Idevágó adat, hogy a válaszadók 28 százaléknak jelent nehézséget és ezáltal valós üzleti kockázatként értékelik, hogy a használt technológiákat folyamatosan modernizálniuk kell.) A kisebb innovatív vállalatok piaci ismeretei és kapcsolatrendszerei is gyakran hiányosak, amit állami és nagyvállalati inkubációs és mentoring programok részben ellensúlyozni tudnának. Mindezen segíthet, hogy a 2014-20-as uniós időszak felhívásai többnyire megjelentek, a jövőben érdemi támogatást biztosítva az innováció ösztönzésére.