Chikán Attila: A kormánynak minél előbb kellenek az uniós pénzek

Chikán Attila interjú
Vágólapra másolva!
A túlzott központosítással az állam a döntés lehetőségét is elveszi az alacsonyabb szintű intézményektől Chikán Attila szerint. A kormány gazdaságpolitikája ötletszerű, politikai megfontolások vezérlik. Nagyon káros a gazdaságra és a társadalom erkölcsére, ha magyar tőkések nem érdemeik, hanem kapcsolatrendszerük miatt kapnak megrendeléseket és támogatásokat. A kormány nem tudja, hogyan fogja pótolni az uniós forrásokat, ha elapadnak, egyelőre a pénzek előrehozása a cél a 2018-as választások megnyeréséhez.
Vágólapra másolva!

A kormány gazdaságpolitikáját döntően politikai szempontok vezérlik, gazdasági szempontból a döntések gyakran átgondolatlanok, hiányzik belőlük a tervszerű gondolkodás, mondta Chikán Attila közgazdász, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere a Magyar Nemzetnek.

Az állam elveszi a döntés lehetőségét

Chikán Attila szerint a kormány gazdaságpolitikájában egyértelműen látszik a központosítás. Az állam gazdasági szerepvállalása önmagában "nem ördögtől való", hiszen még a legliberálisabb közgazdászok is azt állítják, hogy az államnak kell megállapítania a játékszabályokat. De

Magyarországon az állam elveszi a döntés lehetőségét is az alacsonyabb szintű intézményektől.

Kiszámíthatatlan az adórendszer

Nem az a baj, hogy Magyarországon túl magasak az adók, mert az áfát és a munkát terhelő járulékokat leszámítva egyáltalán nem azok. Viszont

a szabályok gyakran kiszámíthatatlanul változnak, a cégek nem tudnak tervezni.

Ezt különösen a kis- és közepes vállalkozások szenvedik meg.

A magyar tőkések helyzetbe hozása

Nagyon káros, ha a magyar tőkések nem érdemeik, hanem kapcsolatrendszerük alapján jutnak támogatásokhoz és megrendelésekhez, véli Chikán Attila. Ez károsítja a gazdaságot, torzítja a versenyt, és rombolja a társadalom erkölcsi színvonalát, hangulatát.

A társadalom erkölcsét rombolja, ha egy magyar tőkés nem érdemei alapján kap megrendelést vagy támogatást Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A választási győzelem a cél

Uniós támogatások nélkül a magyar gazdaságban nem lenne növekedés, mondta a közgazdász. A mostani támogatási ciklus végével a támogatások drasztikusan csökkenni fognak, a kormánynak meg kellene találnia azokat a megoldásokat, amikkel nélkülük is fenntartható a növekedés. Egyelőre nem látszik, ezt hogyan akarják megoldani. Jelenleg

az uniós kifizetések előrehozása a cél, vélhetően a 2018-as választási győzelem bebiztosítására.

Ráadásul a környező országok gazdaságai már most jobban nőnek, mint a magyar, lassan Románia és Bulgária is felzárkóznak.