Semjén: 750 millió a fiatal vállalkozók programjára

Vágólapra másolva!
A kormány 750 millió forinttal támogatja a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
Vágólapra másolva!

Semjén Zsolt a tematikus év nyitókonferenciáján elmondta: a program célja, hogy gazdaságilag megerősödjön a magyarság a külhoni területeken. További célként jelölte meg, hogy emelkedjen a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkavállalókat alkalmaznak, valamint, hogy minél nagyobb vagyon összpontosuljon magyar kézben.

Számít másokra is

A miniszterelnök-helyettes arra számít, az idei tematikus évre biztosított kormányzati támogatás sok más forintot is megmozgat majd, és elkezdi "pörgetni" a gazdasági életet a Kárpát-medencében. A keret

magában foglalja forrástérkép készítését, munkaerőpiaci kutatásokat, képzéseket, hitelt és vissza nem térítendő támogatásokat.

Semjén hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar nemzet a szülőföldjén megmaradjon, fontos a kulturális támogatás, a közjogi kötelék az állampolgárság megadásával, de emellett az anyagi hátteret is biztosítani kell. A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra is:

a kormány Délvidéken 50 milliárdot biztosít, részint hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában, a gazdaság megerősítésére.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: az a cél, hogy minél több magyar gyermek szülessen, és minél többen járjanak magyar intézményekbe. Csak rájuk fókuszálva, építve lehet a nemzetet fejleszteni - fogalmazott.

Gazdasági egység legyen

Potápi elmondta: a program keretéből 525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, ebből

3-6 millió forintra pályázhatnak az egyes, 40 év alatti külhoni magyar vállalkozók.

Számításai szerint mintegy 120 nyertes pályázó lesz. Az a cél, hogy minden szempontból egy gazdasági egységként fogják fel a Kárpát-medencét, és a gazdaságpolitikai szemléletet erősítsék a nemzetpolitikában is - jelezte, és kitért arra is, hogy folytatják a szakképzés támogatását is. Szeretnék felmérni azt is, milyen elképzeléseik vannak a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, mire van szükségük.

187 érdeklődő

A tanácskozáson, amelyen 187 fiatal magyar külhoni vállalkozó vett részt, a közreműködő tárcák és háttérintézmények elvi megállapodást írtak alá a program megvalósításáról. A program technikai lebonyolítását a Bethlen Gábor alapkezelő végzi.