Fontos határidő január 15-e

Vágólapra másolva!
Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerinti könyvvezetésre, ezt január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben a Magyar Nemzeti Banknál is – hívja fel a figyelmet Siklós Márta, a LeitnerLeitner adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cégcsoport vezetője.
Vágólapra másolva!

A közlemény ismerteti: 2016. január elsejétől bizonyos feltételek mellett

a magyar vállalkozások is választhatják

a hazai számviteli szabályok helyett az IFRS (International Financial Reporting Standards) szerinti könyvvezetést.

Az IFRS-re való áttérés azon magyar vállalkozások számára nyitott, amelyek közvetlen vagy legfelső

anyavállalata az IFRS szerint konszolidálja leányvállalatait,

illetve amelyek tőzsdei cégek és részvényeiket bevezették az Európai Gazdasági Térség valamelyik tagállamának szabályozott piacára.

Az áttérés feltétele, hogy a gazdálkodó vállalat igazolni tudja, az anyavállalata, amely IFRS szerint készíti a konszolidált beszámolóját,

őt is bevonja a teljes körű konszolidációs körbe.

Azt is be kell mutatni, hogy a munkatársak között van olyan, aki képesítése és gyakorlata szerint alkalmas az IFRS elkészítésére.

Az áttérést az általános szabályok szerint az áttérés napja – vagyis az első IFRS szerint készült éves beszámoló üzleti évének első napja – előtt legalább 90 nappal kell bejelenteni. Ez alól

a 2016-os üzleti évben is ezt választó cégek felmentést kapnak,

számukra a bejelentés határideje az áttérés napját követő 15. nap, azaz 2016. január 15-e.

Az IFRS-re való áttérés a nemzetközi hátterű vállalatok számára jelent majd könnyebbséget hosszú távon, mert

így nem kell a magyar és a nemzetközi szabályok szerint is elkészíteniük könyvelésüket.

Mivel a teljes számviteli rendszer átállítása komoly feladat, és nem árt a várható hatásokat is előre feltérképezni, azoknak is

érdemes lehet a bevezetést megelőző időszakban dupla könyvvezetést készíteniük,

akik még csak gondolkoznak az áttérésen – tanácsolja a szakértő.