Megcsapták Európát, és ez még csak a kezdet

euró bankjegy
Vágólapra másolva!
Ahogy az európai részvénypiac a legrosszabb januárja végéhez közeledik 2008 óta, csupán kevés befektető készül arra, hogy egy kicsit kifújja magát a durva évkezdés után. Mi több, sokan még ennél is rosszabbra készülnek.
Vágólapra másolva!

Az alacsony olajár, a világ nagy jegybankjainak eltérő monetáris politikája, valamint a kínai gazdaság lassulása rendkívül idegessé teszik a befektetőket. Ezt mutatja, hogy a piaci feszültséget jelző VStoxx Index a legnagyobb ugrásra állt be augusztus óta, miközben a határidős jegyzések alapján a kereskedők arra számítanak, hogy a volatilitás továbbra is fennmarad – írja a Bloomberg.

„A volatilitás még hosszú ideig velünk marad” – mondja Guillermo Hernandez Sampere, a német MPPM vezető kereskedője, aki megnövelte a készpénzkitettségét az idei turbulencia következtében. Hozzátette,

számos olyan ügy van Európában, amely olaj lehet a tűzre,

de mindezek csak fokozzák a Kína és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed felől érkező problémákat.

Jegybanki káosz

A nagy jegybankok kapcsán kialakult bizonytalanságok mögött többek között az áll, hogy a piacokat az elmúlt években erősen fűtötte a központi bankok egységes likviditáspumpája, de napjainkban kevésbé világosak az irányok. Az Európai Központi Bank (EKB) ugyanis nemrég lengette be a további élénkítésé lehetőségét, a japán jegybanktól szintén nem elképzelhetetlen hasonló lépés, miközben a Fed tavaly beindította a kamatemelési ciklusát, de nyitott kérdés, hogy idén ezt mennyire tudja és akarja majd folytatni.

Nagy a zavar a piacokon Forrás: REUTERS/Ralph Orlowski

Ráadásul az amerikai piac sem mondható nyugodtnak. Több mint 2 ezer milliárd dollár párolgott el ugyanis a részvényárfolyamokból 2016 első heteiben, és a volatilitást jelző VIX index határidős jegyzései is emelkedtek.

A fedezékbe vonulás azonban globálisan is érzékelhető,

amit jól mutat, hogy a befektetők által tartott készpénz szintje 5,4 százalékra emelkedett, ami 2009 óta a harmadik legmagasabb érték – derül ki a Bank of America e havi jelentéséből.

Megcsapták Európát

Mindazonáltal az európai részvények különösen nagy pofont kaptak januárban. A Stoxx Europe 600 Index például már 7 százalékot is esett, és ezzel „medvepiaci” tartományba lépett. Az elemzők pedig ezzel együtt 4 százalékra vágták vissza a profitnövekedési-előrejelzéseiket 2016-ra a múlt hónap elején becsült 7 százalékról. A bizonytalanságot mutatja, hogy ahogy a VStoxx szerdáig 25 százalékot emelkedett, a napi határidős ügyletek száma meghaladta a 39 ezret, ami 35 százalékkal magasabb a decemberi szintnél, és 2014 októbere óta példátlan.

Noha a piaci zavarok érezhetők, egyesek szerint a reakciók eltúlzottak, amennyiben a reálgazdasági háttérre tekintünk.

Az európai gazdaság ugyanis nem áll rosszul,

amit az is mutat, hogy a legutóbbi munkanélküliségi adatok felülmúlták a várakozásokat, és a gazdasági bizalom 2011 óta nem volt ilyen erős – hangsúlyozza Ion-Marc Valahu, a genfi Clairinvest alapkezelő társalapítója.

Optimizmus a zavarosban

Amennyiben beindulna egy csődhullám, akkor rossz második félévünk lenne – mondja az elemző, aki viszont úgy látja, ezzel nem kell számolnunk. Ez ugyanis a gazdasági számokon múlik, amelyek nem rosszak. Vagyis – teszi hozzá – egyelőre nincs kilátásban recesszió. Az optimista véleményt támasztották alá nemrégiben azok az elemzők is, akik szerint a Stoxx Europe 600 akár nagyot is ralizhat az idén.

A zavaros vizeken lehet majd keresni? Forrás: 123rf.com

Ugyanakkor mivel a piac erősen ki van téve a külső tényezőknek, továbbra volatilis maradhat az európai részvénypiac – véli Christian Zogg, az LLB eszközkezelő egyik vezetője. Kiemeli, a jelenlegi nem egy európai probléma, éppen ezért nem látunk erős reakciókat az EKB kommunikációjára. Bárhogy is lesz, az elemző szerint nem fognak visszatérni azok az alacsony volatilitási szintek, melyek 2014-et jellemezték.