Vágólapra másolva!
A háztartások nettó hiteltörlesztők voltak, betéteik állománya kis mértékben növekedett; a nem pénzügyi vállalatok szintén nettó hiteltörlesztők voltak, valamint növelték betéteik állományát tavaly decemberben a szezonálisan igazított adatok szerint – derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Tranzakciókból adódóan a háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva

36,6 milliárd forinttal csökkent decemberben.

Szezonális igazítás nélkül 50,0 milliárd forinttal 5883,1 milliárd forintra mérséklődött, ami a forinthitelek 46,7 milliárd forintos, valamint a devizahitelek 3,3 milliárd forintos csökkenéséből eredt.

A lakosság hitelállománya 840 milliárd forinttal lett kevesebb

az elmúlt év során, amiből a fogyasztási hitelek csökkenése 502, a lakáshitel-adósságé 331 milliárd forinttal részesült.

A háztartások betétállománya szezonálisan igazítva 6,2 milliárd forinttal, míg szezonális igazítás nélkül 180,8 milliárd forinttal 7051,3 forintra nőtt. A szezonálisan nem igazított adatok szerint 158,8 milliárd forintos nettó forintbetét, valamint 21,9 milliárd forintos nettó devizabetét-elhelyezés történt.

Ügyesen gazdálkodtak a vállalatok is

A nem pénzügyi vállalatok hitelállománya csak a tranzakciókat figyelembe véve,

szezonálisan igazítva 132,0 milliárd forinttal,

míg a szezonális hatások kiszűrése nélkül 246,5 milliárd forinttal, 5970,6 forintra csökkent. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 61,0 milliárd forinttal, míg a devizahitelek állománya 185,5 milliárd forinttal lett kevesebb.

A nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, hitelintézetek tulajdonában lévő kötvények állománya – tranzakciókból eredően – 1,5 milliárd forinttal nőtt.

A nem pénzügyi vállalatok betétállománya a szezonálisan igazított adatok szerint 158,5 milliárd forinttal, míg a szezonális hatások kiszűrése nélkül 174,5 milliárd forinttal, 5981,9 forintra nőtt.

A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forintbetétek esetében

267,9 milliárd forintos nettó betét-elhelyezésre,

míg a devizabetétek esetében 93,5 milliárd forintos nettó betét-kivonásra került sor. A külföldi kötelezettségek állománya decemberben a hitelintézetek mérlegfőösszegének 15,2 százalékát tette ki.