Ismét díjat osztott Varga a sikeres vállalkozásoknak

Vágólapra másolva!
A hónap beruházóját, kis- év középvállalkozását, és startup cégét ismerték el. A nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért átadón elmondta, a kormány kiemelt feladatának tekinti a hazai vállalkozások versenyképességének ösztönzését a lassuló világgazdasági környezetben.
Vágólapra másolva!

"A tárca a díjjal szeretne teret adni, és ismertséget szerezni azoknak a cégeknek, amelyek példát mutatnak és követésre méltó mintát adnak mindenki számára" - hangsúlyozta Varga a díjátadón. Hozzátette: a vállalkozásokat ösztönző intézkedések tovább folytatódnak. Ezek között említette a külső finanszírozás stabilitásának megteremtését, a hitelezési aktivitás növelését, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, valamint a beruházások ösztönzését.

A hónap beruházója

A hónap beruházója elismerést a Linamar Hungary Zrt. európai csoportjának alelnöke, Havasi Csaba vette át. A cég orosházi és békéscsabai telephelyén 5,3 milliárd forintos fejlesztés során magas technológiai színvonalú CNC-megmunkáló gépeket és egyéb berendezéseket szerzett be. A Linamar több mint kétezer munkavállalót foglalkoztat, valamint mintegy 1500 beszállítóján keresztül további több ezer embernek ad munkát. A beruházással a társaság 150 új munkahelyet teremtett a térségben.

A hónap vállalkozása

A hónap kis- és középvállalkozása a miskolci székhelyű Vasbeta Kft. lett. A díj átvételekor Bartha György ügyvezető igazgató elmondta, a változásokhoz alkalmazkodva 1997-ben alapított cég az elmúlt években

a világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát fejlesztett ki.

Egyebek mellett a napenergia-piac egyik jelentős beszállítója. A cég szakmai partnerei közreműködésével kifejlesztett egy olyan biztonsági címkét, amelynek használatával egy-egy termék eredete kétség nélkül azonosítható, így hozzájárulhat a hamis termékek kiszorításához a piacról. A projekthez a fejlesztők több mint félmilliárd forintos uniós támogatást nyertek el. A biztonsági címke sorozatgyártása hamarosan elindul, ehhez várhatóan több mint száz új munkahelyet hoznak létre Miskolcon.

A hónap startup cége

A hónap startup vállalkozása elismerésben az xHealth Kft. részesült, a díjat Szász Levente ügyvezető vette át. A fiatal ötletgazdák által kifejlesztett Laborom elnevezésű betegtámogató applikáción keresztül a páciensek maguk tölthetik fel, rendszerezhetik és követhetik egészségügyi méréseiket, leleteiket és rögzíthetik gyógyszereiket. Az alkalmazás ingyenes változata már piacra dobták, jelenleg 55 ezer felhasználójuk van 189 országban.