A jegybankból érkezik az új tőzsdeelnök

Nagy Márton MNB Magyar Nemzeti Bank
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Nagy Márton lesz a Budapesti Értéktőzsde új elnöke – értesült a Magyar Idők jegybanki forrásból.
Vágólapra másolva!

A BÉT vezérigazgatói pozíciójába Végh Richárd, az MNB jelenlegi tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója kerül. A jegybank által újonnan megvett tőzsdei többségi tulajdonrész megszerzésének lezárásig még szükség van a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására.

Nagy Márton a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Forrás: Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Időknek Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke elmondta, a jegybank várakozásai szerint a december 18-ával záruló hétig ez meg is történik, ekkorra válhat véglegessé az adásvétel. Ezek után hívja össze az MNB a tőzsde közgyűlését, ahol az új vezetőket is megválasztják – mondta Gerhardt.

Arról, hogy az új feladatkör érinti-e Nagy Márton alelnöki pozícióját, nem tudni. Azt viszont tudni lehet, hogy a BÉT új vezetésének munkáját tanácsadó testület is segíti majd.