Csakis olcsón kelhet el az önkormányzati ingatlan

5. ker
Vágólapra másolva!
Juhász Péter állítása szerint 170 milliós ajánlatot adtak neki egy belvárosi ingatlanra, amire már napok óta gyűjti a pénzt. A Deák téri 237 négyzetméteres ingatlant jelenleg a kerület ügyeit többször intéző dr. Sándor ügyvédi iroda bérli, így 30 százalékos kedvezményt kapna a becsült vételárból, vagyis csak 78,8 milliót kellene fizetnie érte.
Vágólapra másolva!

Juhász Péter, az Együtt belvárosi képviselője szerint sokkal többet ér az a Deák téri, 237 négyzetméteres ingatlan, mint 112,5 millió forint, amennyire azt a főváros becsültette 2015-ben. Ugyanezt az ingatlant 2012-ben, amikor az ingatlanárak még nem indultak meg felfelé, 154 millióra értékelték.

Az új becslésnek és egy V. kerületi rendeletnek - amely 30 százalékos kedvezményt biztosít a bérlőknek - köszönhetően

a dr. Sándor ügyvédi iroda 78,8 millióért vihetné a helyet.

Juhász Péter már napok óta gyűjt támogatóitól, hogy megvegye az ingatlant, és a szerinte jóval magasabb piaci áron eladja azt. Szerdán 130 millió forintért vételi ajánlatot tett az önkormányzatnál, mert szerinte az látszik, hogy még 170 millióért is olcsó a lakás.

Nézd meg a teljes albumot!Deák Ferenc utca 23. (Deák tér 3.)Az épületet még 1911-ben Breitner L. Zsigmond, Stern Alfr...

Posted by Juhász Péter on Tuesday, November 17, 2015

– írta Juhász Péter a Facebookjára.

Juhász Péter azt tervezi, hogy ha az önkormányzat aláírja a szerződést, feljelenti Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert.

Az V. kerületet az érdekli, honnan van Juhász pénze

Ennek a cikknek a megjelenése után a Belváros sajtóosztálya reagált cikkünkre. Azt írják, hogy Juhász Péter összeszedett 130 millió forintjának eredetéről semmi nem lehet tudni.

Ahogy írják (és most pontosan idézzük):

Juhász Péter semmitől nem riad vissza annak érdekében, hogy saját politikai karrierjét és minipártját életben tartsa. Hol jogi, hol ingatlanszakértőt játszik, ahelyett, hogy a képviselői feladatainak tenne eleget.

Az önkormányzat szerint ugyanakkor a Juhász által emlegetett vevő 2012-ben nyílt pályázat keretében megvehette volna az ingatlant. Közleményben kifejtik, hogy ezért szerintük Juhász Péter szándékosan állít valótlanságokat, hiszen a lakástörvény és az ide vonatkozó rendeletek pontosan rögzítik az ingatlanok értékesítésének módját.

Nem tehetnek mást

A közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy jogilag nincs lehetőség ajánlatvételi kérelem beadására egy bérlővel terhelt ingatlanra. A bérlővel terhelt ingatlant sem az állam, sem az önkormányzat nem adhatja drágábban az ingatlan forgalmi értékénél, mivel a törvény minden esetben a bérlőt védi.
Szerintük ezért a Juhász Péter által beadott vételi ajánlat jogilag értelmezhetetlen.

Bárki megnézheti, hogy ki ajánlott fel pénzt

Megkeresésünkre reagálva Juhász Péter elmondta, hogy az ingatlan után érdeklődő befektetők csak az után keresték meg, hogy meghirdette az ingatlant. Arra viszont nem kívánt reagálni, hogy jogilag elfogadhatja-e az önkormányzat a vételi ajánlatát. Ő viszont benyújtotta azt. Szerinte az önkormányzatnak egyébként is csak nyilvános licit alapján lenne joga értékesíteni bármilyen nemzeti vagyont.