Putyin hiába segít az Iszlám Állam ellen

Vlagyimir Putyin Putin Oroszország
Russian President Vladimir Putin speaks during the 7th annual VTB Capital "Russia Calling!" Investment Forum in Moscow on October 13, 2015. AFP PHOTO / POOL / SERGEI KARPUKHIN
Vágólapra másolva!
Nyugati vezetők az Oroszország elleni szankciók újabb féléves meghosszabbításáról egyeztek meg a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi törökországi csúcstalálkozóján - közölte a Reuters brit hírügynökség egy, magát megnevezni nem kívánó, magas rangú európai diplomatára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A döntés annak ellenére született, hogy egyre többen szorgalmazzák, működjenek együtt szorosabban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Iszlám Állam dzsihádista szervezet elleni küzdelemben a november 13-ai párizsi terrortámadások után, amelyben 130 ember halt meg.

Elvonultak, megbeszélték

Barack Obama amerikai elnök, Angela Merkel német, David Cameron brit, Matteo Renzi olasz kormányfő, valamint Laurent Fabius francia külügyminiszter, aki Francois Hollande államfőt képviselte a csúcstalálkozón, az Antalyában tartott rendezvény vége fele tartott rövid megbeszélést. A diplomata azt mondta, a vezetők arra az elhatározásra jutottak, hogy

fontos nyomást gyakorolni Oroszországra

a tervezett kelet-ukrajnai választások előtt.

Putyin segít, de rajta nem segítenek Forrás: AFP/Sergei Karpukhin

Nehéz választás előtt

"Az ukrajnai választások nehéznek ígérkeznek. Az egyetlen esély arra, hogy elérjük, amit szeretnénk, ha kijátsszuk a szankciós kártyát. A pénzügyi büntetőintézkedéseknek végig meg kell maradniuk" - hangoztatta a diplomata, aki kérte a neve mellőzését a megállapodás bizalmas jellegére hivatkozva.