Tovább tárgyalnak a rezidensek kollektív szerződéséről

Rákban halt meg az asszony, akit orvosai folyamatosan félrediagnosztizáltak
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Az egészségügyben dolgozók ágazati kollektív szerződéséről tárgyaltÓnodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az orvosi kamarával, a testület elnökségi ülésére is elmegy.
Vágólapra másolva!

Éger István, a köztestület elnöke a megbeszélés után az MTI-nek elmondta, egyetértettek abban, hogy sürgős és hatékony intézkedésekre van szükség az ágazatban. A kamara elnöke beszámolt arról, hogy röviden áttekintették a rezidensek helyzetét. Éger István a tárgyaláson elmondta, hogy a kamara tisztában van a rezidensszövetség által kifogásolt szabálytalan munkavégzés ügyével, és már évekkel ezelőtt vizsgálatot kezdeményezett ebben az ügybe az országos tisztifőorvosnál.

Éger István ugyanakkor kitért arra, hogy a rezidensek helyzetét nem lehet elvonatkoztatni a szakorvosi körtől, már csak a bérfeszültségek miatt sem, de azért sem, mert a fogyatkozó szakorvosi létszám veszélyezteti a gyakorló orvosok képzését.

Részt vesz az elnökségin

Elmondása szerint ígéretet kapott Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkártól arra, hogy sürgősséggel folytatódik az ágazati kollektív szerződés kidolgozása, benne egy előmeneteli rendszerrel, amelyet a kamara is szorgalmaz. Egyetértettek továbbá, hogy az fel kell gyorsítani az alapellátási törvény végrehajtási utasításinak kidolgozását.

A kamara elnöke meghívta az államtitkárt a testület jövő szerdai elnökségi ülésére, amelyre Ónodi-Szűcs Zoltán elfogadta a meghívást.