Már London is jövő évi felminősítéssel kalkulál

befektetés tőzsde jövő kilátás távcső
Vágólapra másolva!
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűbb, hogy a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő 2016-ban javítja Magyarország államadós-besorolását. A piac megosztottsága elég jól kitűnik, sőt most már illeszkedik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteki megszólalásába is. Mintha a piac már tudna valamit.
Vágólapra másolva!

Azok után, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a Fitch Ratings felminősíti Magyarországot pénteken. Varga szerint mivel a Fitch minősítése eleve pozitív kilátású, így érdemi változásra most nem lehet számítani.

Maradhatunk bóvliban?

A Fitch felülvizsgálati menetrendjében pénteken kerül sorra ismét a magyar adósosztályzat. A hitelminősítő várhatóan péntek éjjel jelenti be döntését Londonban.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői a kelet- és közép-európai felzárkózó térségről pénteken összeállított heti helyzetértékelésükben "elméletileg lehetségesnek" nevezték, hogy a Fitch már most visszaemeli Magyarországot a befektetési ajánlású osztályzati sávba. Közölték ugyanakkor, hogy várakozásuk szerint ez inkább 2016-ban valószínű, mivel a Fitch - amely május óta tart érvényben pozitív kilátást a magyar besorolásra - a pozitív kilátás megadása után általában vár egy évet a felminősítéssel.