Újabb egymilliárd forintot foglalt le a NAV a vasasoktól

Vágólapra másolva!
A debreceni bűnszervezettől így már 4 milliárdot foglaltak le.
Vágólapra másolva!

Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes hozzátette: a bűnszervezet többnyire hajdú-bihari tagjai, köztük közismert debreceni vállalkozások vezetői, az eddigi adatok szerint három és fél milliárd forint adót csaltak el olyan áfa-visszaigénylésekkel, amelyeket soha nem fizettek be a költségvetésbe.
A "vasas" bűnszervezet 13 tagja ellen költségvetési csalás és más magánokirat-hamisítás miatt folyik nyomozás, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban - jelezte a bűnügyi igazgató.