Nagyot bukhat a magyar állam, ha sürgetik az adóhivatalt

Vágólapra másolva!
Évi 700-1000 milliárd forintos kiesést eredményezhet az államkasszának, ha megvalósul az az elképzelés, amely szerint 180 napnál tovább nem szabad folytatni egy adóhatósági vizsgálatot - írja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal sajtóosztályának tájékoztatására hivatkozva a Magyar Nemzet keddi számában.
Vágólapra másolva!

A NAV sajtóosztályának közlése szerint 2013-ban egy ellenőrzés esetén a megbízólevél kiállításától a jegyzőkönyv átadásáig átlagosan két hónap telt el, 211 ezer adószakmai vizsgálatot folytattak le, a feltárt nettó adókülönbözet 515 milliárd forint volt.

Az ellenőrzések megállapításai mintegy 390 milliárd forint értékű szankciót vontak maguk után. A hatóságtól a lap megtudta, hogy a mintegy 905 milliárd forintos ellenőrzési bevételből összesen 582 milliárd származott a 180 napon túli mindössze 15 ezer ellenőrzésből.

Tavaly szintén

két hónap volt egy átlagos ellenőrzés,

amiből mintegy 225 ezret folytattak le. Bevallás utólagos ellenőrzése során 582 milliárd forintos adókülönbözetet, ezenkívül 434 milliárd forintos szankciót állapított meg a NAV. A hatóság tájékoztatása szerint mintegy 818 milliárd forint származott a hat hónapon túli ellenőrzésekből, amelyekből 17 ezer volt 2014-ben.

2015 szeptemberében csak a 180 napon túli ellenőrzésekből 720 milliárd forint bevétel keletkezett,

ez év végére minden valószínűség szerint eléri az ezermilliárd forintot.